2013. november 10.

Kezdés

Hellószia Mindenki!
Egy újabb blog, újabb történet, amiről újra azt remélem, hogy nem fog befuccsolni. Igen, Riri (akinek jó néhány neve volt már blogger élete során) ismét jelentkezik, de ezúttal nem egy saját történettel (azt meghagyja a nyárra, mikor ideje is lesz jobban gondolkodni), hanem egy fanfictionnel. 
Ki az, aki olvasta Joss Stirling Lélektársak c. trilógiáját (Sky, Phoenix, Crystal)? Azoknak a helyzet ismerős lehet, akiknek viszont nem, azok a Lélektársak trilógia menüpontban utánaolvashatnak. Én egyszerűen imádtam az összes könyvet, főleg azt a bizonyos angol humort, ami a főszereplő lányokat jellemezte, na meg persze mind a hét Benedict fiút. Hét pasi, emberek, HÉT! 
A két nagy kedvencem, Yves és Xav a 2. és 3. kötetben már megtalálták szívük választottjait, de sajnáltam, hogy harmadik kedvencem egyedül maradt, dacára Crystal különleges képességének. Igen, Vick, rólad van szó. :D
Már az utolsó kötet felénél (amit nemrégiben olvastam ki) elkezdett motoszkálni ez az ötlet a fejemben, és ahogy haladtam egyre előbbre, úgy bontakozott ki bennem a történet. Bevallom, a három kötet közül nekem Phoenix története volt a legnagyobb kedvencem, ebből merítettem az alapkonfliktust - nem titok, a rossz lány és a jó fiú viszonya -, de a hat drága tesó többször elsütött olyan poént, vagy megjegyzést Victorral kapcsolatban, amire tudtam építkezni.
És bár a befejező kötet utolsó fejezetében kiderült, hogy Stirling elképzelése szerint Vick lélektársa Afganisztánban ül, méghozzá börtönben (Urielé Dél-Afrikában van, Willé meg Hollandiában), nem voltam hajlandó megválni az eredeti ötlettől, annyira a szívemhez nőtt már. 
És itt kezdődött a történet…

Azok számára is fogyasztható lesz, akik nem olvasták a könyveket, hiszen maga az írónő is úgy oldotta meg, hogy önálló történeteket alkotott minden kötetben, melyek külön-külön is remekül helytálltak volna. 
Tekintve, hogy ez egy könyv alapján írt fanfic, megpróbálom drága Stirling… nem mondhatom, hogy stílusát, mert az nem jó szó… szóval, megpróbálok hű lenni az eredeti történethez, aztán majd kiderül, mennyire lesz ez sikeres. Éppen ezért nem lesznek fejezetcímek sem (hála a jó égnek, mert abból pocsék vagyok), ahogy prológus sem (abban meg még pocsékabb).
De mivel írás közben mindig egy-egy zeneszámra építkezem, a fejezetekhez linkelni fogom, hogy akkor éppen mi ihletett meg. :)

Remélem, ti jól fogtok szórakozni, én meg normálisan meg tudom írni, mivel főblogom egy másik linken található, és elsődlegesen azt vezetem, de ez mindegy is. Szóval, remélem, ez a történet nem tűnik el úgy a süllyesztőben, mint a többi elődje.
Én dolgozni fogok rajta! ;)

xoxo

***

„Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek!”

Savantok. Emberek, különleges képességekkel: telepátia, telekinézis, gondolatolvasás, jövőbe látás, egyéb extrák. Képességekkel, melyeket bármilyen célra felhasználhatnak.
Legyenek jók, vagy rosszak, egy közös azért mindegyikükben van. Mindannyian meg akarnak találni valakit. Azt, akit az ég nekik teremtett, akivel egyidőben fogantak meg, a másik felüket.
A Lélektársukat.
Azért, hogy kilétüket titokban és biztonságban tartsák, a jófiúk létrehozták a Nemzetközi Savant Hálózatot, melynek segítségével (valamint titokzatos erejükkel) lekapcsolhatják a savant világ bűnözőit.
A rossz fiúkat.
Az „Alvilág” legkegyetlenebbjeit.

Az olyanokat, mint Sunshine Rodriguez és csapata, akik az Államok leghatalmasabb savant bűnszervezetének miami-i bandájának tagjai. Egy csoport profi bűnöző, akik rabszolgaként irtják ismeretlen kilétű főnökeik legnagyobb ellenségeit. Hackerek, szabotőrök, betörők, tolvajok, kémek és bérgyilkosok – ez Sunshine világa.
Sunshine-é, aki nemcsak azért kap kitűntetett figyelmet a nagyfőnöktől, mert ő az Egyesült Államok legjobb bérgyilkosa, a lány, akit hiába üldöznek, sosem tudják elkapni. Valami más is lappang a háttérben, melyről azonban senkinek fogalma sincs.

Egy nap Sunshine találkozik az FBI ügynökével, Victor Benedicttel. Ám a férfiról hamar kiderül, hogy nem csupán valaki, akit ráállítottak, hogy kapja el a lányt… Ő a lélektársa.
Hiába várták mindketten a bűvös egymásra találást, az egyikük számára sem úgy sült el, ahogy tervezték. Sunshine és barátai nem tudnak megszabadulni az Alvilágtól, Victornak pedig kötelessége elvégezni a rá kiszabott feladatot.
Mi sülhet ki egy rossz lány és egy jó fiú macska-egérjátékából?

Bújócska. Gyilkosság. Szenvedély. Árulás. Bosszú. Szerelem.


Joss Stirling trilógiája nyomán: Catching Sunshine, avagy kapd el az igazi ragyogást. Riri tollából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése