Nos, drágáim, mit hoztam? Múlt hétvégén összedobtam a Tükörkép elő-előzetesét kis kedvcsinálónak. A hivatalos hosszabb lesz és jóval több munka kell majd hozzá, de mire a blog megnyit, az is készen lesz. Ilyen elő-előzetesből pedig van egy másik is, a jövő hét folyamán - ha van rá igény -, azt is hozni fogom. :)
Addig is várom az újabb teóriákat, hiszen ebből már jóval több minden kiderül, mit a múltkori plakátból.
Ölelés,
Riri
U.i.: Az új fejezet pedig hamarosan érkezik! ;)
Drága Riri!
VálaszTörlésElőször is megjegyezném, hogy hihetetlen, hogy milyen profi videókat készítesz, nagyon tetszik ez a kis demo is, a Catching Sunhine trailerével együtt.
A történet pedig egyre jobban érdekel. Egyedi a világkép, jók a szereplők, de változott is kissé az elképzelésem. Most valami olyasmit gondolok el történetként, hogy a barna hajú lány, aki korcsojázik is, a tükörbe nézve a szőke lány világát látja, ahol ez a bizonyos háború van az elemek között, amit valahogy együtt tudnak majd megnyerni. Fogalmam sincs milyen romantikus szál lesz benne, vagy hogy lesz-e egyáltalán, de maga az alap már nagyon fúrja az oldalamat.
Nagyon kíváncsi vagyok erre, és a Catching Sunshine folytatására is.
Puszi, Gabby
U.i.: Az ott Kellan Lutz volt az egyik jelenetben? :D
Drága Gabby!
TörlésKöszönöm, mondjuk annyira nem nagy őrdöngősség, csak némi türelem kell hozzá az időzítéseknél. Mondjuk ezt speciel annyira nem volt sok idő összevágni, mert volt hozzá egy alapom, amit a szerkesztőprogram tartalmaz.
A világképen még mindig dolgozom, de a nagy része már megvan. Ez az elképzelés már helytállóbb, de még mindig nem, viszont már sokkal több volt a korrekt rész benne. :D És tekintve, hogy a kis lelkem reménytelenül romantikus, egy történetemet sem tudom elképzelni romantikus szál nélkül - habár ebben nem lesz olyan lényeges, mint a CS-ben.
Ölel,
Riri