2014. július 5.

Tükörkép - NYITÁS!

Drágáim, gyönyörű szombat késő délutánt, mindenkinek!
Mit is mondhatnék? Hát, eljött ez a nap is, július 5-e. A tegnapi nagy folyamán drága szerkesztőtársam, Sophie T. befejezte a Tükörkép blogjának utolsó simításait, néhány pillanattal ezelőtt pedig hivatalosan is közzétettem annak prológusát. Egész nap ezen izgultam, szorgosan írkáltam a 15. lövés első részét - egyszerre akartam a kettőt közzétenni -, de végül azt nem sikerült időben befejeznem - kevesebbet voltam otthon és gép előtt, mint terveztem - ezért azt később fogom publikálni.
Itt is szeretnék viszont nagyon-nagyon boldog névnapot kíváni az egyik nagyok kedves olvasómnak és kommentelőmnek, aki mindig megajándékoz néhány kedves szóval a fejezeteim után! Boldog névnapot, drága Maffia! :) 
Remélem, a Tükörképet is legalább annyira és annyian fogjátok szeretni, mint Shiny és Victor történetét, hogy Gwen és Tia kalandjait is a szívetekbe zárjátok majd, együtt fedezhetjük fel Valhaliát és vívhatjuk meg a csatákat! Én bízom benne! :)
Nem is rizsázok tovább, inkább a tettek mezejére lépek...
*Átvágja a vörös szalagot*

Üdvözlök mindenkit a Tükörkép világában!
(Katt a képre!)

2 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Itt is köszönöm a szép szavakat, már kommenteltem is a Tükörképhez. :)
    Amúgy meg sikerült kiolvasnom a trilógiát, kétszer is, mert úgy jó. :D Mondjuk volt is rá időm, nem kellet, szerencsére érettségiznem. Amúgy gratulálok, azért ennyi tételt bevágni nem könnyű (én évi harminctól kiakadok). És állatorvos leszel? (Jó, ahhoz még el kell végezni az egyetemet, de csak optimistán.) *o*
    Ó, és a Lélektársakhoz visszatérve, egyszerűen imádtam, talán Sky lett a kedvencem, bár nehéz volt eldönteni, hiszen az összes lány elbűvölő volt és a trilógia mindhárom része lebilincselt (bár Phoenix könyvének volt egy kis incidense a vízzel, tehát az utolsó pár lap elázott, de sikerült szerencsére elolvasnom a végkifejletet).
    A fiúk közül pedig Xav a kedvencem, meg Zed, de igazából a Catching Sunshine miatt Vicket is szeretem, meg a többieket is. Saulnak volt egy olyan mondata a harmadik részben, amit nagyon bírtam:
    "Xavier, neked több ősz hajszálst köszönhetek, mint a többi testvérednek együttvéve. Igazság szerint neked és Zednek."
    Ahh, eleget untattalak a hülyeségeimmel.
    Ölel, Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maffia!
      Igazán nincs mit, a kommentet pedig láttam, rövidesen válaszolok arra is. :)
      Akkor ezek szerint nem kellett csalódnod benne, örülök. :D Köszönöm szépen a gratulációt, aranyos vagy! :) És igen, az szeretnék lenni cirka 14 éve, aztán majd meglátjuk mennyire elég a pontom. De azt tudom, ha engem oda felvesznek, én biza bent is maradok, ha törik, ha szakad. ^^
      Ó, a könyves incidensek ismerősek, nekem a nyulam szokott olvasni és otthagyni a foga nyomát a borítón vagy a lapokon. Hm, őszintén mondom, én Crystal karakterét valahogy nem bírtam, leginkább azután, hogy rájött, ő egy lélekfürkész. Hozzá képest Sky és Phee lelkiekben és kitartásban sokkal erősebbnek tűntek, pedig sokkal több gondjuk volt, Crystalnak meg mintha minden csak úgy puff az ölébe hullott volna. De ez az én szubjektív véleményem.
      Szerintem a fiúkák közül nagyon nehéz választani, de ha muszáj, akkor Zed, Yves, Will és Vick... és ha már ők, a másik három ugyan miért maradjon ki? :D
      Nem untattál, örülök, hogy ezt elmondtad! ^^
      Ölellek,
      Riri

      Törlés