18. lövés

Drága olvasóim!

Egy hosszabb kimaradás után - a nyaram sokkal sűrűbb volt, mint számítottam rá - meg is érkeztem a következő fejezettel. A nagy részét tegnap éjszaka és ma hajnalban írtam meg, ezért szerintem egyrészt nem kelt olyan darabos hatást, másrészt elképzelhető, hogy vannak benne pihent aggyal született gondolatok és béna poénok, ezekért előre is elnézést kérek. :D

Hatalmas öröm ért az elmúlt napokban, ugyanis a Tükörképhez készített előzetesem első helyezést ért el a Blogger Award 2015-ön! *-* Köszönöm mindenkinek, aki szavazott rám ebben és a többi kategóriában is, nagyon sokat jelent nekem a támogatásotok! :) Hogy ezt valamivel kifejezzem, úgy döntöttem, egy pici szünetet tartok a másik blogomon, mert a Catching Sunshine-ból már csak nagyon kevés van vissza, ezért szeretném ezt minél hamarabb befejezni, hogy méltón tehessem rá a történet i-jére a pontot. És így nekem is könnyebb, mert a gondolataimnak sem kell két, egymástól teljesen különböző történet között csapongania.

Meséljetek, kinek hogy telt a nyár? Sikerült kipihennetek magatokat? Várjátok már az új tanévet? ^^

Remélem, ezzel a fejezettel egy kicsit kikapcsollak titeket és elnyeri majd a tetszéseteket! Ne habozzatok kifejteni a vélenyeteket! :)

Jó olvasást!

Ölel titeket,

Riri

Szerk.: Ó, és még valami! Megtaláltam egy régi facebookos álprofilomat - ne kérdezzétek, mire kellett, mert én sem emlékszem... vagy hogy kellett-e valaha is egyáltalán -, amit kis gondolkodás után átalakítottam blogger profillá, mert mért ne! (Megmertaznagyonmenci) Szóval, ha valakinek van hozzá kedve és ingerenciája, jelöljön be nyugodtan és/vagy írjon nekem, nem harapok! ^^

Riri Nord

_________________________________________________________________________________

- The ceiling has us mesmerized

It feels like we could never die

Heading for the dark side of the moon

As we lift off into the sky invincible and so alive

Ten feet tall and fucking bullet-proof -

Nickelback - Million Miles an Hour

- Vick, már ezerszer bocsánatot kértem, mit akarsz, mégis mit mondjak még? – Megnyújtottam a lépteimet, hogy beérjem a lélektársam, de ő mintha szándékosan arra hajtott volna, hogy ne tudjam vele tartani a lépést. Dühösen morgott valami az orra alatt, amit bár nem értettem, biztos voltam benne, hogy jobban jártam, amiért nem hallottam. – Victor? – érintettem meg a vállát, mire olyan hirtelen fordult hátra, hogy a mellkasának ütköztem.

- Sunny, azt hiszem, nem érted a probléma lényegét – jegyezte meg villámló tekintettel. – Először is, te és a barátaid itt csak megtűrt személyek vagytok, akiket mindössze a munka megkönnyítése miatt viselnek el. – Kezét a számra tapasztotta, mikor dühösen közbeszóltam volna. – Ezen nem változtat, hogy szeretlek – tette hozzá gyengéden, majd visszatért hivatalos James Bond hangjához. – Másodszor pedig ne csodálkozz, ha azok ott bent – mutatott az iroda ajtaja irányába, ahonnan pár perccel ezelőtt kirángatott – nem borulnak le a lábaid elé. Van fogalmad róla, hány társukat, barátjukat, családtagjukat sebesítetted meg súlyosan vagy tetted el láb alól? Ezért senki nem lesz hálás neked. És ne mondd azt, hogy nem is nyírtál ki annyi FBI ügynököt, mert nem változtat a tényen – emelte fel a hangját, amint feltűnt neki, hogy ismét mondani akartam volna valamit.

Mellkasom előtt összefont karral meredtem rá, miközben a szavait emésztgettem.

Az elmúlt egy hétben, mióta a kényszerszövetség megköttetett az FBI és a csapatom között, a feszültség a főhadiszálláson egyre jobban növekedett, ám ehhez a barátaim jelenlétének semmi köze sem volt. Ők azt tették, amit minden normális bűnöző tenne a sasfészekben: kussoltak és végezték a munkájukat. Ám mióta összeakadtam Bree Jones-szal, olyan szinten felment bennem a pumpa, hogy képtelen voltam megőrizni a hidegvéremet, a nemtetszésemet pedig úgy adtam ki magamból, hogy belekötöttem minden szembejövő FBI-osba. Így, míg a barátaim próbáltak minél több információhoz jutni az egyelőre csendben nyugvó és felkészülő Szövetség következő lépéséről, az én napjaim főként veszekedésekből álltak. Próbáltam a premensturációs szindrómára fogni az egészet, de Victor a harmadik nap után már nem volt vevő erre a dumára, sőt, átvette a szokásomat, és miután engem eltávolított a probléma helyszínéről, ő kezdett el ordítani mindenkivel, aki alatta dolgozott és éppen rosszul pislantott.

- Utálom, mikor igazad van – mondtam végül, fejemet lehajtva.

- De ha ezt tudod, akkor miért viselkedsz így? – kérdezte halkan, miközben finoman az egyik félhomályos mellékfolyosóra vezetett, majd ott nekidöntött a falnak. Felszegtem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Nem tudom – sóhajtottam. – Vagyis…

- Van rá akár egy lepkefingnyi esély is, hogy esetleg, teljesen véletlenül félsz? – Felhorkantam és lehorgasztottam a fejem a kérdésre. A félelem szó egészen addig a napig nem szerepelt a szótáramban, hogy a Rubinvörösben rátaláltam a lélektársamra, de még akkor is csak aggodalomnak nevezhettem volna ezt az elgyengítő érzést. Most viszont itt voltam az oroszlán barlangjában, miközben a Szövetség ítélete guillotine-ként lebegett a fejünk felett. Nem akartam elveszíteni a barátaimat, a szerelmemet és az ő családját sem, sőt, a franc essen bele, még a nyomorult kis FBI ügynököknek sem kívántam volna a halálát ebben a helyzetben. A félelem alattomos kígyóként kúszott be a tudatomba és változtatta pánikká egyébként vészhelyzetben higgadt magatartásomat, ezt viszont magamnak sem mertem bevallani. Beharaptam az ajkamat és a tekintetemmel üzentem Victornak, hogy elég, ha ezt ő észrevette.

- Ez még jobb teória, mint mikor Blondie azt állította, hogy terhes vagyok – motyogtam, mire Vick halkan felnevetett.

- Az jelenleg nem jönne túl jól – mondta komolyabban, majd a szája sarkában megjelent az a kisfiús félmosoly, amit annyira imádtam. – Esetleg majd, ha ennek vége.

Felkaptam a fejem, tekintettemmel az arcát pásztáztam, hogy lássam, komolyan gondolta-e, vagy csak oldani akarta a feszültségem. Bár a szája mosolygott, a szürke szeméből világosan kiolvashattam, hogy nem viccelt. Az én görög isten Calvin Klein modellem gyereket akart tőlem. Akarhat-e ennél romantikusabban hallani egy lány egy alvilági háború küszöbén? Biztos voltam benne, hogy a barátnőimnek lettek volna tippjei, de ott és abban a pillanatban számomra nem is mondhatott volna édesebbet.

Mielőtt bármit is szólhatott volna, megragadtam a nyakkendőjét és magamhoz rántottam, alig hagytam neki időt, hogy megtámaszkodhasson a fejem két oldalán. Szabad kezemmel átkaroltam a nyakát, a fejét lehúztam, ajkamat az övére tapasztottam. Halkan felnyögött, mikor a nyelvemmel végigsimítottam a szájában, kezei először a csípőmre, majd a fenekemre csúsztak, miközben szorosan magához vont. A kezdeti gyengédség gyorsan vadságba csapott át, a fogaink koccantak, sóhajtva élveztem ki a pillanatot, mikor finoman beleharapott az alsó ajkamba, mialatt beszorított a fal és a saját teste közé, egy milliméternyi helyet sem hagyva kettőnk között. Mégis talált éppen annyit, hogy egyik kezét becsúsztassa a pólóm alá, végigsimítson a hasamon, végül a mellemnél állapodjon meg. Nyögve toltam előrébb a mellkasomat, követelve a jóleső érintést. Fejemet a vállába fúrtam, miközben Victor forró csíkot csókolt végig az arcomon, az államon, végül végig a nyakamon, sokáig elidőzve a torkomnál, ami a legérzékenyebb pontom volt.

- Benedict! Rodriguez! – Az ismerős, túlságosan is közelről jövő hangra olyan erővel löktem el magamtól lélektársamat, hogy nekitántorodott a szemközti falnak.

Zavartan pislogtam a magát nem zavartató egyénre, aki csípőre tett kézzel és egy szigorú tanárnő, valamint egy házisárkány édesanya keresztezésének pillantásával mért végig minket. Lopva a hajamba túrva igyekeztem elrendezni szétálló tincseimet és megigazítani felcsúszott blúzomat, mialatt Vick az ingét gombolta vissza, miközben kényszeresen igyekezett nem rendbe tenni a nadrágját.

- Benedict, az isten szerelmére, szedje össze magát! – csattant fel Margery, jégkék szeme szikrákat szórt az irányába, engem pillantásra sem méltatott. – Mi maga, egy hormonzavaros tizenéves? Milliószor elmondtam már magának, hogy szolgálatban vegyen vissza a szexuális szükségleteiből, a parancsom alól az sem enged felmentést, hogy a lélektársával hetyeg, világos voltam?!

- Igen, asszonyom! – Victor hangja határozottan csengett, vigyázzban állva húzta ki magát, fejét magasra emelte. Semmi nem utalt arra, hogy nagyjából két perccel ezelőtt még azon járt az agya, hogyan jusson be a melltartóm után a bugyimba is.

A francba is! Két perccel ezelőtt én is azt akartam, hogy csipkedje magát és vegye célba a bugyimat! Miért kell Margery Hale-nek, a coloradói kirendeltség anyatigrisének mindig a legrosszabbkor felbukkannia? Tegnapelőtt Blondie panaszkodott rá, hogy rájuk nyitott Keith-szel, majd a főhadiszállás két ellenkező pontjára zavarta el őket. Ha már az eddig ismert világunk összeomlott, az életünk pedig minden eddiginél halálosabb veszélyben volt, legalább annyit engedhetne, hogy valahogy – bárhogy – kiadjuk a feszültséget.

- Rodriguez!

- Igen? – tértem vissza azonnal a valóságba és felejtettem el a kezdődő kiéhezettségi hisztimet. Nyugalom, Sunshine! Ne menj át hülye picsába, higgadj le! Megráztam a fejem, hogy minden piros karikás gondolat és annak megszakítása miatti csalódottság eltűnjön az agyam hátsó zugába és csak a feladatra tudjak koncentrálni.

- Az elmúlt napok panaszait figyelembe véve Benedictre bízom magát – állt meg előttem. – Értékelném, ha a munkát tartanák szem előtt, nem egymást, világos?

- Teljesen.

- Rendben – húzódott alig látható mosolyra a szája széle. – Akkor most jöjjenek velem. Bennett és Jones foglyai megérkeztek, így itt az ideje nekik is ajánlatot tenni, nem gondolják?

- Foglyok? – kérdeztem, miközben elindultunk Margery irodája felé.

- Rodriguez, mint tudja, nem maga volt az egyetlen, akit kézre akartunk keríteni, összesen három célpontunk volt. A Szövetség hírszerzését ismerve feltételezem, hallotta már, kikről van szó.

Csak egyetlen pillanatra dermedtem le, de már a kétszárnyú tejüveg ajtó előtt álltunk, így nem volt időm sokkos állapotban tátogni, mint egy partra vetett, ostoba hal. Victor megérezhette a döbbenetem, mert maga előtt tolva lépett be a helyiségbe, ahol Bree és Jackson, valamint három másik FBI ügynök mellett az a két ember várt, akik jelenlétére számítottam, mégis lefagytam tőle.

A barátaim hangja visszhangzott a fejemben, mikor arról beszéltünk ennek az egész „Kapd el Sunshine-t!” játéknak a legelején, hogy a Szövetség melyik két másik hírhedt kirakatembere lehetett rajtam kívül célpont. Majd ott volt az eset Randy irodájában, mikor jelentették, hogy az egyiküket elkapták. Már akkor tudtam, hogy mivel bizonyos szempontból én is megtaláltnak számítottam, a harmadik egyén is kénytelen nagyon gyorsan és nagyon nyomtalanul menekülni. Végig bennem volt a tudat, hogy elkapták őket, de csak akkor tudatosult bennem igazán, mikor most szembenéztem velük.

A Szövetség legprofibb gyémánt tolvaja, Georgina Diamond, valamint a legjobb drog- és embercsempésze, Morgan Reed.

- Nahát, nahát, kit látnak szemeim? Csak nem a naaagy Sunshine Rodriguez sétált bele az FBI csapdájába?

- Kussolj, Morgan! – rivalltam rá, mire zöldes szemei vidáman felcsillantak a heves reakciómtól. Ám a csillogás nyomban megszűnt, mikor feltűnt neki, hogy vele és Georginával ellentétben rajtam nem volt bilincs, a mellettem álló FBI ügynök pedig ahelyett, hogy lefogott volna, csak lazán átkarolta a derekamat.

- Mi a fasz?! – szisszent fel.

- Szóval igazak voltak a pletykák! Hűha! – kiáltott fel Georgie izgatottan, s biztos voltam benne, ha a kezei nem lettek volna hátrakötve, vidáman tapsikolni kezdett volna. – Tényleg nyakig benne vagy a dologban a lélektársaddal. – Mielőtt még bárki bármit is reagálhatott volna, a fiatal tolvajnő karjai egy ugrással a teste elé kerültek, és már előttem is állt, majd kissé esetlenül megölelt. – Ilyen is csak veled történhet meg, mi Sun Sun? – Ő volt az egyetlen, aki ezen a néven hívott, és csak most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott az általa kreált becenév.

- Kell egy ilyen love story is a savant világba – vontam meg a vállamat mosolyogva. Ám a jókedvem nagyon gyorsan elpárolgott, egy szempillantás alatt ragadtam meg Georgina lebilincselt kezeit, fontam köré az ujjaimat és szorítottam meg olyan erővel, hogy felszisszent. – Hányszor mondjam még el neked, Georgina? Szépen add vissza, amit elvettél, különben tőből tépem ki azt az enyves mancsodat, érted?

A mestertolvaj hatalmas, fekete szemekkel pislogott rám, a fájdalomtól összeszorította a száját, nagyon koncentrált, hogy ne adjon ki semmilyen más hangot, amivel igazolta volna testi gyengeségét. Lassan bólintott, mire a szorításom enyhült, a tenyeremben pedig meleg bőre helyét fém hűvös érintése vette át. Elégedett mosollyal raktam vissza a csizmám szárába az elorozott késemet.

- Jó látni, hogy még mindig a régi vagy – sétált vissza Georgie Jones és egy másik ügynök mellé, majd engedelmes jó kislány módjára, szende félmosollyal várta, mi fog következni.

Georgina Diamond kinézetre maga volt a megtestesült ártatlanság. Remekül tudta a külsejére rájátszani a szürke, észrevehetetlen kisegeret. Laza hullámokban az arcát keretező, egyébként házközépig érő barna haját legtöbbször kiengedve hordta, hogy az emberek figyelmét legkönnyebben megragadó széles szája és kiugró arccsontja biztosan el legyen takarva. Azonban, ha a feladata megkívánta, ezeket vastag, profi sminkkel takarta el, haját pedig laza kontyba fogta; hiszen, ahogy ő fogalmazott, nem túl előnyös, ha a lézeres riasztóberendezést a kibontott hajad indítja be.

Kis közjátékunkat néma csend és döbbent tekintetek kísérték, amit Morgan nem bírt ki nevetés nélkül. Kaján vigyorral az arcán fordult Margery felé, akinek metsző pillantása sebesen járt hármunk között.

- Nagy pillanat lehet ez maguknak, mi? A hírhedt Szentségtelen Hármas minden tagja itt áll az FBI színe előtt. – Meglepődtem, mikor erre a megnevezésre Margery szája sarka felfelé húzódott, ugyanakkor a Szentségtelen Hármas említésére nekem is mosolyoghatnékom támadt.

Huszonegy voltam, mikor először összeállítottak hármunkat, majdnem másfél évig együtt dolgoztunk, az Államok illegális savant ügyletei pedig fénykorukat élték miattunk. Mi voltunk a Caudillo, Chicago és az Angyal, a három leghatalmasabb Szövetségbeli vezető legjobb végrehajtói, ez pedig a hírnév mellett hatalmas veszéllyel is járt: mi lettünk a szervezet kirakatemberei, akikre bármilyen bűnt rá lehetett kenni, akik egy hulla, illegális szállítmány és rablás alkalmával arcot szolgáltattak az elkövetőknek. Még ha nem is mi tettük, akkor is ránk kenték az egészet, egyszerre volt ez áldás és átok. Átok, mert a bőrünket azóta mindennap vásárra vittük, mégis áldás, mert ennél nagyobb elismerést senki nem kaphatott a Szövetségben.

Az évek múltával azonban mindhárman megkaptuk a saját csapatunkat, Florida, Illinois és Kalifornia pedig csendes rivalizálásba kezdett egymással, hogy vajon melyikük fővégrehajtója viszi véghez a legtöbb sikeres piszkos munkát. Megdönthetetlennek tűnő sikertörténetünk azonban a mai napon úgy omlott össze, akárcsak egy kezdetleges faház tornádóidénykor. Biztos voltam benne, ha Randy még élne, mi már mindhárman holtan hevernénk egy sötét sikátorban.

- Törölje le a vigyort a kiskutya képéről, Reed! – vette elő szokásos modorát a helyi anyatigris, mire Morgan motyogott valamit az orra alatt, amiben biztosan benne volt a klimax is. – Ezt a megjegyezését inkább meg sem hallottam. Vegyen vissza a csempész arcából, mert jelenleg maga van bajban, nem én.

- Emlékeztetnem kellene, hogy mikor legutóbb elfogtak hármunkat, ami teljesen véletlenül pontosan egy napon volt, ő – bökött az állával Georgie-ra – megfújta a kaliforniai kirendeltségük összes emberének tárcáját, miközben meglépett, míg ő – intett felém – semmiféle szökésre utaló nyomot maga után hagyva szívódott fel? Miattam pedig újra kellett tervezniük az épület északi szárnyát – tette hozzá büszkén. – Higgye el, ha meg akarnék lépni, simán menne.

- Csakhogy Diamond karjába nyomkövetőt ültettünk arra az esetre, ha véletlenül szem elől tévesztenénk. És ahogy azzal magának is tisztában kellene lennie, nem fogja kiszedni, amennyiben valamilyen varázslatos módon nem tanulta meg kezelni a vér és a nyílt sebek látványát. – Georgina láthatóan megborzongott és elsápadt, arcára viszont nemtetszés ült ki. Gyűlölte a gyengeségét, azt, hogy képtelen volt harcolni, mert már csak egyetlen csepp vértől is elájult. Annak a gondolata, hogy erre az FBI is rájött, egyszerre tölthette el félelemmel és gyanakvással is. – Ha pedig maga, Reed, bármivel is próbálkozna, Rodriguez személyesen fogná el és hozná ide vissza, ha arra kérném, így van? – nézett rám, mire elhúztam a számat.

- Igen – morogtam alig hallhatóan. Margery Hale minden alkalmat megragadott, hogy az orrom alá dörgölje, mennyire ki voltam szolgáltatva az FBI-nak.

Morgan bosszúsan felszisszent, úgy nézett rám, mint valami híres, cégvezető családfő, akinek a lányát egy meztelen címlapfotó tette híressé: elborzadva, az élet minden csalódottságával a szemében.

- Hű, de rohadt messze vagy attól a lánytól, aki úgy szerzett hírnevet, hogy belevéste a nevét egy ügynök hullájába. – Most Victoron volt a sor, hogy hangot adjon a nemtetszésének.

- Ugye csak félrehallottam valamit? – Lélektársam tekintete a főnöke, Morgan és köztem ugrált, mintha pillantásának erejével akart volna valamilyen választ kicsikarni belőlünk.

- Nem olvastad az aktámat? – pillantottam fel rá óvatosan. Őszintén reméltem, hogy minden húzássommal tisztában volt már és valamiképp elfogadta, ám tévednem kellett. A magunk bizarr formájában mindig tudtunk kellemetlen meglepetéseket okozni a másiknak.

- Benedict még az Akadémia diákja volt, mikor maga nyilvántartásba került – kezdett bele készségesen a magyarázatba Margery, miközben fenyegető tekintetét Morganen tartotta, aki nagyot nyelve szívta vissza feltörni készülő megjegyzését. Egy részem örült annak, hogy a „Hale-hatás” őt is elérte. – Rodrigueznek két aktája van, az egyik azonban Jane Doe* névvel van ellátva, amit nyilvánvalóan a kedves ügynöke nem tartott fontosnak elolvasni, mikor a megkapta az ügyet. – Victor zavartan köhintett egyet, mialatt hihetetlen odafigyelést tanúsított a padlószőnyeg iránt. – Abban benne van minden információ arról, hogyan írta bele magát a mi kis bérgyilkosunk a sajátos történelmünkbe. Igazán kreatív módon adta a tudtunkra a személyazonosságát.

- Aláírtál egy hullát? – nézett rám Vick hitetlenkedve, mire megvontam a vállamat.

Mit mondhattam volna? A Caudillo egy nap hirtelen úgy döntött, fedjem fel a kilétemet a kopók előtt, de azt is kikötötte, hogy érjem el, hogy erre éveken keresztül emlékezzenek. A megbízatás alatt eléggé felfokozott idegállapotban voltam, mert nem voltam hozzászokva, hogy a jófiúk oldala sorra iktassa ki a társaimat, így egyetlen túlélőként egy késsel belekarcoltam az egyik áldozatom bőrébe a nevemet. Ha élt volna, valószínűleg a mai napig heges tetoválásként díszítené a mellkasát és a hasát a pingálmányom.

- Milyen érzékenynek tetszik lenni, kedves törvénytisztelő barátom – jegyezte meg Morgan vidáman, Victort méregetve. – Mondja csak, Sunshine-nal is csak misszionárius pózban hajlandó… - Nem volt ideje befejezni, lélektársam ökle fénysebesen vette célba és találta el a gyomorszáját, amitől a csempész hangosan hörögve esett össze. Vick súgott valamit a fülébe, majd felállt, vetett egy ártatlan pillantást a főnökére, végül lazán visszasétált hozzám, mintha mi sem történt volna.

Georgina hangosan felkacagott a látottakra, én csak a fejemet csóváltam, habár az elégedett mosolyt nem tudtam letörölni az arcomról. Bree és Jackson kivételével a többi ügynök nem tudta eldönteni, hova is kapkodja a tekintetét, azok ketten faarccal álltak foglyaik mellett. Margery nem zavartatta magát, az íróasztalának dőlve várta, hogy Morgan összeszedje magát és feltápászkodjon.

- Ha befejezték a szórakozást – szólalt meg, mikor a férfi Bennett segítségével ismét egyenesen állt -, lenne egy ajánlatom, amit képtelenek lesznek visszautasítani.

xxx

- Ez nagyon nem jó ötlet – jegyezte meg Victor nagyjából ezredjére, ahogy figyeltük, legújabb csempész szövetségesünk nyúlánk alakja mikor bukkan fel újra.

Kétórányi autóútra voltunk Miamitól, egy régi építkezési terület romjai közelében, egy jellegtelen Hondában várakoztunk, míg Blondie és Georgie látótávolságon kívül parkolva várták a jelet. Örültem, hogy barátnőm is velünk tartott, egyrészt mert az elmúlt napokban maximum háromszor láttam egy-egy futó pillanatra, másrészt pedig a képességének köszönhetően ő volt a legalkalmasabb arra, hogy Georginát és Morgant szemmel tartsa.

- Tudom, hogy nem bízol bennük, de hidd el, tisztában vannak azzal, hogy ha nem segítenek, nyakig lennének a szarban. – Még a Szövetség két legnagyobb svindlere sem lett volna képes arra, hogy az Államok legjobban őrzött, legszigorúbb börtönének savant részlegéből meglógjanak. Őröknek pont olyan embereket választottak ki, akiknek az ereje megfelelő volt arra, hogy megakadályozzák a szökési kísérleteket, a foglyokat pedig távol tartsák egymástól.

- A kleptomániás barátnőddel semmi bajom azon kívül, hogy lenyúlta a telefonomat. A másikat viszont egyáltalán nem bírom. – Felkuncogtam a méltatlankodásán. Mikor meséltem neki Georgie betegségéről, nem lepődött meg különösebben, inkább csak megtartotta tőle a tisztes távolságot, de nem viselkedett vele ellenségesen. Nem úgy, mint Morgannel, akit csak azért nem ütött meg másodjára a megbeszélést követően, mert Margery felfüggesztéssel és irodai munkával fenyegette meg.

- Morgan rendben lesz. Csak tetteti, de nem idióta. Szereti magát és félti az életét, muszáj segítenie nekünk, ha nem akar meghalni. Ne idegesítsd fel magad a hülyeségein – mosolyogtam rá. – Csak nyugi, Bond!

A szemét forgatva húzott közelebb magához és nyomott egy puszit a homlokomra, majd visszafordult a félig felépített épületek felé.

- Sosem hittem volna, hogy valaha is az Államok három legkeresettebb bűnözőjével fogok együtt dolgozni.

- Hidd el, a Szentségtelen Hármas sem gondolta, hogy egy nap az FBI-jal kell együttműködniük.

Margery ajánlata egyszerű és logikus volt, az alku pontjai nagyjából ugyanazok voltak, mint a mi esetekben, ám, mivel a csapatommal és velem ellentétben nem volt érdembeli kötődésük a Szövetségi Nyomozóirodához, Georgie után Morgan is gazdagabb lett egy nyomkövetővel, ami még azt is jelezte, ha az illető megpróbálta eltávolítani. Az FBI olyan mocskos trükkje volt ez, amit inkább a Szövetségtől várt volna el az ember, nem a híres-hírhedt jófiúktól.

Victor főnöke ebből a feltételből nem volt hajlandó engedni, mikor pókerarccal kimondta az ítéletet, miszerint ha ők is segítenek lekapcsolni Floridát, szemet hunynak eddigi bűneik felett és nem küldik őket több évtizedre börtönbe. Diamond és Reed tisztában voltak a kényes helyzetükkel és a ténnyel, hogy amennyiben szökéssel próbálkoznának, engem küldenének utánuk, így némi káromkodás és felmutatott középsőujj után belementek az alkuba. Egyikük fejében sem fordult meg a gondolat, hogy a közös munka fényében nem erednék a nyomukba. Bár nem fűlött volna hozzá a fogam, a lélektársam és a csapatom miatt képes lettem volna úgy táncolni, ahogy Margery Hale fütyült.

Sosem hittem volna, hogy Victoron kívül valaha is tiszteletet fogok érezni egy zsaruvérű iránt, ennek a nőnek mégis sikerült elérnie a lehetetlent. Fogalmam sem volt arról, mi mindent tehetett kockára azzal, hogy hét körözött bűnözőt és a hozzánk csapódott Leilát alkalmazta, miközben a siker érdekében hajlandó volt félrenézni az illegális akcióink miatt.

Akkor sem szólt semmit, mikor a Hármas másik két tagjáról is lekerült a bilincs, és a szabadság és a legális illegalitás szelével megcsapva Morgan felöltötte magára kisfiús, csibészes vigyorát, ami sosem ígért semmi jót.

- Ugye Önök is egyetértenek abban, hogy a Caudillót és csapatát csak a legkorszerűbb eszközökkel lehet lekapcsolni? – kezdte akkor mézesmázos hangom, amitől felállt a szőr a hátamon. – Azonban sajnooos – nyújtotta el a szót – ehhez némi csempész munkát is be kellene iktatni. Remélem, nem bánják – meresztett olyan szemeket Margeryre, mint egy négyéves kislány, aki a legújabb Barbie babát próbálja kikönyörögni a szüleitől.

Míg a teremben tartózkodó FBI ügynökök egy emberként hördültek fel, a főnökük mindössze csak megvonta a vállát és leülve az asztalához az aktáinkat kezdte lapozgatni.

- Csináljon, amit akar, Reed, ha az előbbre viheti a nyomozást. De vigyázzon, nehogy elszálljon a sok anyagtól. Amint látom, az agyában már elég erős károsodást okoztak a csempész évek – pillantott fel egy pillanatra, mielőtt lapozott volna.

Egyirányú, nagyon szűk sikátorokon manővereztünk át, nehogy a járőrözni küldött Szövetség tagok kiszúrjanak minket, az utazáshoz pedig a lehető leghétköznapibb autókat használtuk. Blondie megkapta útitársnak Georgina mellett Morgant is, mert nem voltam benne biztos, hogy a férfi túlélte volna az utat Victorral egy légtérben, aki már így is többször elmormolta magában, hogyan fogja őt agyonlőni – nem akartam megkockáztatni, hogy a dolog tettlegességig fajuljon.

Majdnem félórányi várakozást követően a csempész végre feltűnt az épület sarkánál és intett, hogy a terep biztonságos, követhetjük. Telepatikusan továbbítottam az üzenetet hacker barátnőmnek, aki az elmém szélén, csendben várakozott a jelre. A kocsiból kiszállva végre kinyújtóztathattam elgémberedett tagjaimat, majd miután reflexből megtapogattam a ruhámba rejtett fegyvereim, elindultam Morgan után. Rövidesen Georgie lopakodott mögém és karolt belém, miközben barna szeme ide-oda ugrált az építkezési telepen. Látszott rajta az idegesség, hiszen az ő munkája mindig megkövetelte, hogy magányos farkast játsszon, a csapatmunkától viszont kiverte a víz, mert a képességét csak felszínesen tudta kihasználni. Hagytam, hogy a sarkamban lihegjen, de arról azért megbizonyosodtam, hogy mindkét keze tisztes távolságban legyen a pisztolyomtól és a három késemtől. Blondie szorosan a nyomunkban jött utánunk, s mialatt a környezetet kémlelte a szemével és az elméjével is, szórakozottan csavargatta a bal csuklójára csatolt Apple Watch-ot, ami jelenleg a tabletét és a laptopját helyettesítette. Lélektársam kissé lemaradva fedezett minket, keze többször is tétován bőrdzsekijéhez tévedt, amely belső zsebébe a fegyverét rakta.

Morgan egy felnyitható garázsajtó előtt várt ránk, szórakozottan piszkálgatta ki körmei alól a koszt, a bejáratot pedig csak akkor tárta fel, mikor mindannyian előtte álltunk. Hatalmas, kétemeletnyi magas, ablaktalan helyiségbe léptünk be. Blondie köhögött a levegőben szállingózó, szinte egységes függönyt képző portól, miközben a szemünket meresztettük a félhomályban. Szabályos téglatest alakú csomagokat halmoztak egymásra, amik falakat és apró folyosókat képeztek a teremben. A csempész néhány aranyfoga megcsillant, ahogy fülig érő vigyort villantott ránk, s istenként mutatott körbe a szállítmányon.

- Ebből már bármilyen információt és bárki hallgatását meg lehet venni – jegyezte meg vidáman.

Vick felhördült, mikor a szeme hozzászokott a fényviszonyokhoz és felfogta, hogy a miniatürizált labirintus minden négyzetcentiméterét egy méterszer félméteres, kétszeresen légmentes csomagolással burkolt fűtéglák alkották. Georgina is levegő után kapkodott a látványra, akárcsak én: ennyi anyagot még mi sem láttunk egy helyen. Mégis hogy az istenbe juttatta át Morgan ezt mind a határon és tárolta vígan észrevétlenül úgy, hogy ő időközben egy teljesen másik államban meresztette a hátsóját?!

Blondie megeresztett egy hosszú füttyszót a látványra, ujjaival szórakozottan kopogtatta végig a mellette felhalmozott fűfalat.

- Ha ezt itt most mind elégetnénk, a füsttől egész Florida betéphetne – jegyezte meg alig kihallható elismeréssel a hangjában. – Kétszer.

A csempész elvigyorodott.

- Állat, mi? – kérdezte. – Hamarosan jönnek érte a szállítók, szóval csipkedjétek magatokat, babáim – nézett először rám, majd tolvajtársunkra. – Nem akarjuk, hogy itt találjanak bennünket, igaz? Georgie, neked még lógok valamennyivel, arra találod a pénzt és némi meglepetést is – mutatott a háta mögé, mire a nő Blondie-val a nyomában elindult. – Sunshine, fegyverek és robbanóanyagok a hiperaktív ázsioidnak ott hátul vannak a ládákba – bökött állával egy sötét sarok irányába.

Victor árnyékként követett, tekintete gyanakvóan pásztázta a helyiséget, közben magában motyogott, de olyan halkan, hogy a szavait nem tudtam kivenni. A gondolataim lélektársamról a Szövetség irányába terelődtek, mialatt az említett faládák tartalmát vizsgálgattam.

Az autórobbantásos akciónk elég nagy port kavart, és bár biztos voltam benne, hogy egy napnál tovább sem tartott a Benedict család hulla álcája, mégsem hallottunk semmit a szervezetről, Blondie egyetlen kis radarja sem jelzett. Karla, Saul, Sky és Zed biztonságban voltak Coloradóban, ahol egy Margery által kirendelt egység vigyázta titkon minden lépésüket. Hála az Istennek, Jeff és Julie felől sem érkeztek baljós hírek, a kishúgommal együtt sikerült láthatatlanná válniuk, pontos tartózkodási helyüket még én sem ismertem. A rokonaink körül minden csendes és békés volt, ám ami a legjobban aggasztott, hogy nálunk is pontosan ez volt a helyzet. Hiába dolgoztunk össze az FBI-jal, minden nyom, amit találtunk, zsákutcába vezetett. Szőke hacker barátnőm éjt nappallá téve próbálta feltörni a Szövetség rendszerét, az Anonymous legjobbjait gyűjtötte ehhez maga köré, de ők sem jártak sikerrel, így egyetlen használható információt sem tudtunk megszerezni a tervükről. Márpedig az holtbiztos, hogy volt nekik. A Caudillo sosem hagyta megtorlatlanul az árulást, a hatalmas csend pedig arra engedett következtetni, hogy valami nagy dobásra készülnek. Csak arról nem volt fogalmunk, hogy az a dobás mikor fog minket elérni. A tudatlanság megijesztett, a félelemtől meg csak még jobban reszkettem. A Szövetség úgy adott nekünk sakkot, hogy még csak a kisujjukat sem mozdították.

Szórakozottan turkáltam különböző szúró- és lőfegyverek között, kihalásztam a ládák mélyéről az összes olyan, számomra ismeretlen cuccot, amikkel Candy mesterien tudott bánni és valami istencsapást összetákolni. Annyira elmélyedtem a saját kis világomban, hogy meg se néztem alaposabban a választott pisztolyokat és késeket, csak módszeresen dobáltam be őket a magunkkal hozott sporttáskába. Észre se vettem, hogy Victor letérdelt mellém, összerezzentem, mikor hatalmas kezét az enyémre tette, megállítva ezzel a pakolásban. Leolvashatta az arcomról, mi járhatott a fejemben, mert tekintete aggodalmasan csillogott, de nem kommentálta a dolgot, helyette inkább a gondolataim elterelése mellett döntött.

- Hogy a fenébe tudta ezt itt Morgan felhalmozni? Nem hiszem el, hogy egy ekkora rakomány nem kerülte el a DEA figyelmét – nézett körben újfent, lerítt róla a tanácstalanság.

- Az, hogy az FBI ott loholt a seggében és Jackson egészen Floridáig üldözte, még nem tartja vissza attól, hogy lerendezze az ügyeit. Jobban tart a megbízóitól, mint mutatja, ezért még az elfogatását is kockáztatja, csak nehogy a Szövetség valamelyik nagykutyája kapja el a nem kézbesített szállítmány miatt. Egyébként meg a világ egyik legjobb csempészéről beszélünk: nem osztja meg senkivel a titkait, nem is tudja őket senki. Azon se csodálkoznék, ha ez a rengeteg fű valami portálon keresztül röppent volna ide. – Vick felhorkant a szavaimra.

- Ez akkor sem magyarázza meg, hogy ez a tonnányi anyag hogy került ide. Mintha mostanában a DEA embereinek helyét egy csapat nyugdíjas, macskás néni vette volna át…

- Miért, az FBI-nak feltűnt, hogy füvet fűre halmoz, mialatt üldözték őt? Egyébként meg Georgie is kirabolt még egy bankot, miközben Bree a nyakában lihegett – mosolyogtam a lélektársamra ártatlanul.

- Sunshine, ezzel meg mire akarsz célozni? – vett kezébe egy géppisztolyt, aminek csöve felett tettetett komolysággal méregetett.

- Csak annyit, hogy ezzel a könnyelmű, „mi istencsászárok vagyunk, a bűnözők semmire sem képesek, ha a nyomukban vagyunk” hozzáállással buksz el te is ugyanúgy, mint az összes többi FBI-os haverod – jelentettem ki vidáman. – Kivéve szexiségben – tettem hozzá némi gondolkodás után. – Abban verhetetlen vagy – kacsintottam rá, majd visszafordultam a fegyverek felé. Mélyről jövő, öblös nevetéssel díjazta a megjegyzésem.

Már az is hihetetlen volt, hogy elfogadta az én illegális ügyleteimet, de hogy még ő is besegítsen? Felért egy nagyobb csodával, szükség ide vagy oda. Egy hete még elborzadva figyelte, hogyan gyárt Candy mindenféle robbanószerkezeteket, mialatt Blondie őrült módjára püfölte a klaviatúrát, miközben a körülötte elhelyezett monitorokon rejtélyes, Guy Fawkes maszkos idegenekkel vitatkozott. Elhúzta a száját minden alkalommal, mikor Keith és Brody véresen tért vissza egy-egy haszontalannak bizonyult akcióról, de még azt is nehezen viselte, ha célba lövésben játszi könnyedséggel levertem – bár ebben a sárba tiport férfibüszkesége is szerepet játszhatott. Alig pár nappal később pedig itt guggolt mellettem és szemrebbenés nélkül válogatta ki a legprofibb, feketén szállított, átlag bűnözők és ügynökök kezébe soha nem kerülő fegyvereket, a körülöttünk felhalmozott fűtől meg kezdett tudomást sem venni – habár ez az ipari mennyiség, még az én sokat látott szememnek is megdöbbentő volt. Leginkább a „hogyan” érdekelte, a „mit” már hidegen hagyta. Hasonlóképp volt ez Jacksonnal, Bree-vel és még néhány másik ügynökkel is, akik lassacskán elfogadták Margery és a többi savant FBI-os nagykutya lehetetlennek tűnő döntését. Még ha olyanok is voltak a támogatóink, mint a szőke ex-hajrálány Jones, üdítő volt a támogatások az éveken át tartó üldözés helyett. Még akkor is, ha ők tartoztak a kisebbséghez, míg a többség továbbra is gyűlölködő pillantásokkal méregetett, nem tartva minket többnek egy kupac szarnál.

- Sun Sun, indulnunk kell – jelent meg mögöttünk Georgie néhány perccel később, mikor már az utolsó késeket próbáltuk bepasszírozni a teletömött táskába. Az ő vállán is ott lógott a saját, megpakolt zsákja, bár abban kételkedtem, hogy tartalmának száz százalékát neki szánták volna. – Morgan szerint hamarosan befutnak a tulajok is, jó lenne felszívódni, mire észreveszik, hogy megcsapoltuk a zsákmányt.

Sóhajtva, a térdemre támaszkodva egyenesedtem fel és a csempész felé pillantottam. Morgannek már az első akciójától kezdve szokása volt, hogy egy kicsavart Robin Hoodot utánozva osztogatta szét nagylelkűen a szállított árut néhány általa kedvelt társának. Gyakorlatilag a tűzzel játszott tizenéves kora óta, emiatt sokkal többen akarták holtan látni a Szövetségben, mint a bűnüldöző szervezetekben. Az évek során mesterévé vált a láthatatlanná válásnak – még úgy is, hogy egy bizonyos szempontból Georgina reszortja volt -, jelenlegi unott tekintetéből pedig rájöhettem, hogy ezt a tudományát most is biztosnak vette, az meg egyáltalán nem érdekelte, hogy velünk mi lesz.

- Tubicáim, ha abbahagytátok a fegyveres romantikázást, csipkedhetnétek magatokat! Jaj, Rómeó, ne nézz már úgy rám, mintha halálos bűn lenne kimondani az igazat. Nyugi, tudom milyen Sunshine-nal enyelegni – kacsintott kihívóan lélektársamra, mire felszisszentem, Vick arca pedig vészjóslóvá vált. Mintegy mellékesen kezdett el játszadozni a Glockjával, majd tökéletes, érzelemmentes maszkot magára húzva nézett Morganre.

- Azt hiszem, több hasznát úgyse fogjuk venni. Most már lelőhetem? – pillantott le rám. Képtelen voltam eldönteni, hogy komolyan beszélt-e vagy csak szórakozott.

- Ajjaj, Columbo bácsi felhúzta magát! Most mi lesz? – játszotta meg magát a csempész, tovább ingerelve Victort.

- Oké, kész, végeztem. Tényleg kinyírom – szűrte ki a fogai között lélektársam, majd a pisztolyát előre nyújtva lépett közelebb a velünk szemben álló férfihoz. A fegyver kibiztosításával járó hangos kattanás visszhangot vert a térben, mire Morgan szeme lapostányér méretűre tágult, és feltartott kézzel kezdett hátrálni acélos tekintetű ügynököm elől. A reakciója megmosolyogtatott, hiszen még élénken élt bennem az emlék, milyen is volt, mikor az a gyilkos pillantás engem méregetett és bélyegzett meg ellenségnek. – Azt ne mondd, hogy összefeküdtél vele – fordult most felém, mire megvontam a vállamat. Nem akartam kimondani, de hazudni mégse hazudhattam.

- Igazából úgy be voltunk tépve, hogy egyikünk sem nagyon emlékszik – szólalt meg Georgie halkan, de rögtön be is fogta a száját, mikor Victor őt kezdte döbbent és dühös tekintettel szemügyre venni.

- Ugye… ugye nem? Hogy ő… meg az… és te…

- Georgina jól mondta, tényleg nem emlékszünk. És ennek örülök is, mert így semmit sem állíthatok biztosra. Te nem örülsz? – kérdeztem a lehető legártatlanabb hangomon.

- A fura szexuális előéletednek? Nem!

- Tekintsd ezt visszavágásnak azért, mert Bree Jones-szal kavartál. Kétszer is – szegtem fel a fejemet, majd a táskát a vállamra véve elindultam kifelé, magammal rángatva minden büszkeségemet.

- Hé! – kiáltott utána lélektársam. – Ezt meg honnan…?

- Az irodában terjednek ám a hírek, barátocskám. Éppen úgy, mint a gimis szurkolócsapatok között.

xxx

- Naivan azt hittem, hogy maguk értelmes felnőtt nők, akik képesek félretenni a nevetséges tinédzserkori viszályaikat, de úgy látszik, a maguk fajtája még mindig tud csalódást okozni. – Margery Hale nagyjából fél órával ezelőtt kezdte a kiselőadását, de nem úgy tűnt, hogy mostanában abba fogja hagyni.

Megdörzsöltem a karomat, mert a légkondicionált irodában túlságosan lengének hatott a sportmelltartóm és a térdnadrágom, de még a hideg sem feledtette el velem, miért is ülök úgy ezen a kényelmetlen széken a szememet lesütve, mintha a gimnáziumi igazgatóhoz hívattak volna be. Gyilkos pillantást vetettem a mellettem ülő Bree Jones-ra, aki nem volt rest az viszonozni.

- Hölgyeim! – csattant fel Margery, mert az ő figyelmét sem kerülte el. – Komolyan azt akarják, hogy az elejéről kezdjem az egészet?

- Elnézést.

- Bocsánat – morogtuk egyszerre.

Az egész annyira ártatlanul indult. Miközben Miami felé tartottunk, Victort értesítette a főnöke, hogy a stresszes körülményekre való tekintettel mind a Szövetség tagjainak, mind az ügynököknek részt kell vennie egy kis feszültség levezető, pusztakezes közelharc edzésen. Engedéllyel rúghattam szét az FBI-osok hátsóját, kellhet ennél több egy bérgyilkos lánynak? Kötve hiszem.

Amint megérkeztünk, elküldtek Candy után az öltözőbe, majd egy hatalmas edzőteremben összetalálkoztunk Brodyval, Keith-szel és Morgannel, valamint néhány bevezényelt ügynökkel, köztük Victorral, Jacksonnal és Bree-vel. Meglepetésemre még Trace és Will is tiszteletüket tették, az előbbi hacker barátnőm lélektársában, míg az utóbbi a gyújtogató és pénzhamisító Kölyökben találta meg a tökéletes ellenfelet, habár mindkét harc csipkelődő megjegyzésekkel és röhögésekkel volt színezve. Blondie, Leila és Georgina a terem széléről figyeltek bennünket, lévén egyikük sem volt harca kiképezve.

Candy hangosan kurjongatva ragadta meg és ráncigálta el Morgant, hogy mindketten bemutathassák különleges képességeiket a döbbent kopóknak. A csempész ereje a túlfejlett telekinézisben rejlett, nem volt olyan nehézségű és méretű tárgy, amit ne tudott volna a levegőbe emelni, ha pedig nagyon koncentrált, akár falakat is képes volt kirepeszteni a helyéről, bár ez hatalmas erőfeszítésbe tellett. Azonban ami a legjobban meglepett mindenkit, hogy képes volt saját magát is reptetni, így számára a közelharc a levegőből intézett támadásokat jelentette. Ahányszor célba vette az apró kínai lányt, annak különleges képessége is megmutatkozott: meg sem rezdült egy-egy bekapott rúgás vagy ütés miatt, s ahányszor Morgan keze és lába találkozott az ő érzékeny, hófehér bőrével, a betalált támadásnál kékes vibrálás derengett fel. Candy elterjedt beceneve a Szövetségen belül Golyóálló volt, ugyanis semmilyen fizikai hatás nem sérthette meg, mert képes volt pajzsot aktiválni maga körül. Kerüljön egy robbanás közepébe, golyózáporba, essen le lehetetlen magasságokból, egyik sem ártott neki. Amíg nem mentálisan támadták meg, minden akcióról sértetlenül tért haza. Az ő párharcuk magára vonta szinte mindenki figyelmét, mindenkit mosolygásra késztetett, hogy az alig százötven centis lány hogyan szerzett magának egyre több győzelmet. Reméltem, hogy elkaphatom a feminizmus leglelkesebb aktivistájának, Blondie-nak az elismerő pillantását, de ő nem Candyt figyelte, hanem közönségének egyik tagját, arcán sokat sejtető mosoly ült. Keith is észrevette, hogy barátnője máshová figyelt, a szemrevételezett egyén felé fordult, majd halkan felsóhajtott. Mikor kérdőn néztem rá, csak megvonta a vállát.

Végül a szintén minket figyelő Margerynek kellett széthajtania a bámészkodó bandát. Ahogy visszatértünk a leterített szőnyegekhez, Jacksonnal kerültem párba, aki meglepően jó harcos volt. A teleportálást is be kellett vetnem ellene, hogy felül tudjak kerekedni rajta, de még így is volt, hogy a földön találtam magam. Bírtam a férfi lazaságát és a humorát, a párharc alatt még azt is megtudtam róla, hogy egy kizárólag savantokra specializálódott társkeresőn találta meg a lélektársát pár éve, azóta pedig már lett két gyerekük is. Ez megmagyarázta azt is, miért hagyta el Victor a megfélemlítést, amit elég sokszor bevetett, ha bárki olyan kezdett el velem jópofizni, akinek farka volt. Lélektársamhoz hasonlóan ő is erős telepatikus képességgel rendelkezett: képes volt megváltoztatni mások hangulatát. Így érte el, hogy egyetlen megjegyzésétől röhögő görcsöt kapva elterüljek előtte, és addig kínzott, míg a hasam belefájdult a nevetésbe. Bár elmondása szerint harcban nem vette hasznát az erejének, inkább vallatásnál alkalmazta, szerintem elég jól bánt vele éles helyzetekben is.

Egyre hosszabbra és meglepően fárasztóvá váló küzdelmünk során muszáj volt kissé átértékelnem az FBI képességéről alkotott véleményemet. Éveken át szent meggyőződésem volt, hogy a bűnüldöző szervezetek nem álltak másból, mint feláldozható és könnyen legyőzhető vadbarmokból, akiket a magamfajták megettek reggelire. Azonban rá kellett jönnöm, hogy mindez csak a máz volt, egy hatalmas jéghegy picike csúcsa. Margery és a vele azonos pozícióban állók a savant részlegnél remekül tudtak taktikázni, a legjobb ügynökeiket csakis a legvégső Szövetség elleni leszámolásnál küldték ránk, és lám, a Szentségtelen Hármas mindegyik tagját megcsípték. Akárcsak a Szövetségnél, itt is ritka volt a magasan kiváló ügynök, de minden hiedelmemmel ellentétben léteztek. Csak éppen a Caudillóval és társaival ellentétben itt nem szerették őket mutogatni. Margeryre pillantottam. Rafinált egy boszorkány volt az öreglány, az egyszer biztos.

A pokol párcserénél szabadult el, mikor valahogy összekerültem Bree-vel. Kelletlenül ugyan, de felvettem a támadó állást, igyekeztem elfelejteni a közös múltunkat és csakis a harcra koncentrálni. Ez nagyjából tíz teljes másodpercig sikerült – nyolc, ha a kezdőpóz felvételét nem számítjuk -, majd beütött a szuka katasztrófa. Fogalmam sincs, melyikünk kezdte a másik baszogatását – szerintem ő, szerinte én, de valójában egyikünk sem volt benne biztos -, de úgy a második rúgás után rögtön bevetettem a teleportálást, hogy a legváratlanabb helyeken csaphassak le rá. Azonban mindössze háromszor találtam be, negyedjére szemtől szemben találtam magam Bree Jones eddig rejtélyes képességével. Az elemek manipulálása meglehetősen ritkának számított savant körökben, ő azonban képes volt kedve szerint irányítani a szelet. Pár pillanat alatt olyan pusztító, szinte a bőrömet lenyúzó szélviharba kerültem, amiből csak nehezen tudtam kiszabadulni – bárhová teleportáltam, a mini orkánja máris ott volt és körbevett. Végül feladtam minden ésszerű támadási lehetőségemet, és az ösztöneimre hallgatva ott rúgtam, karmoltam, haraptam és ütöttem, ahol csak értem, miközben folyamatosan ordibálta vele és elküldtem melegebb éghajlatra. A szőke fúriát sem kellett félteni, ő is hasonlóan mocskos trükköket vetett be: mialatt a saját kis vihara szó szerint sebeket vájt a bőrömbe, ő a körmeivel segített rá a dologra. Halványan éreztem, hogy Vick és Jackson megpróbált szétválasztani minket, de nagyon hamar feladták a dolgot, mikor őket is elkezdtük támadni – Bennett arcát négy vérző karmolás nyom díszítette, mikor leszállt rólam, Victor pedig összeszorított fogakkal az ágyékát szorongatta, ami csak még jobban feltüzelt. Hogy jött ez a ribanc ahhoz, hogy bántsa őt?!

Utoljára akkor éreztem ekkora dühöt, mikor Randyt vadásztam le, azonban annak oka volt. És ennek? Bree évekkel ezelőtt is megkapta volna ugyanezt, ha lehetőséget adott volna rá, ám csak egy pofonnal lett gazdagabb. Az elmúlt időszakban felgyülemlett összes indulatom és haragom egyszerre robbant ki belőlem, és mindez egy olyan emberre zúdult, aki csak tovább szította a gyűlöletem. Hiába izzasztott meg Jackson elég rendesen, azt a fáradtságot mintha elfújták volna, újra és újra nekiugrottam Jones-nak, tudomást sem véve égő és vérző tagjaimról, fújtató légzésemről és a folyamatos teleportálás miatt egyre jobban hasogató fejfájásomról.

Akkor találtam szembe magam a savant világ legmocskosabb képességével, mikor maga Margery választott szét minket. Az egyik pillanatban még arra készültem, hogy teleportálva Bree fölé kerüljek, majd bumm! Úgy estem rá, mint egy tehetetlen kődarab, a súlyomtól pedig ő is elterült, feje keményen koppant a padlón, szélviharát szó szerint elfújták. Döbbenten tudatosult bennem a felismerés, hogy nem érzem magamban a szokásos löketet, a bizonyosságot, hogy tele vagyok mások számára felfoghatatlan erővel. Helyette csak mérhetetlen üresség és hiányérzet vett körbe, pontosan úgy, mint mikor először találkoztam Victor főnökasszonyával.

Margery nem hagyott időt, hogy észhez térjünk, torkaszakadtából üvölteni kezdett velünk és elzavart minket az irodájába. Mivel még mindig sokkolva kacsáztam mögötte, Bree volt szíves, és foghegyről odavetve világosított fel arról, amivel nem voltam tisztában:

- Csukd már be a szádat, úgy nézel ki, mint valami retardált! És ne nézz már így, az Istenért! Ez Margery Hale képessége. Képes megszüntetni bárkinek a savant erejét, ha úgy akarja.

Abban a pillanatban egy újfajta érzelmet kezdtem el érezni a nő iránt. A kialakulóban lévő tisztelet mellé jeges félelem társult, pontosan olyan, amilyen a Caudillo jelenlétében fogott el. Egy savantnak, kiváltképp, ha a rosszak oldalán állt, a képessége volt az élete: azt edzettük éveken keresztül, hogy a segítségével életben maradhassunk és likvidálhassuk azokat, akik veszélyt jelentettek. A legtöbbünknek a Szövetségnél lételemmé vált, használata és meglépte szinte egy szinten volt a légzéssel. A tény, hogy Margery ezt bármikor elvehette tőlem, olyan volt, mintha hirtelen megfosztottak volna a végtagjaimtól és minden érzékemtől. Összefont karral, lehajtott fejjel, némi idegesítő rettegéssel követtem őt az irodájába, és tudtam, hiába a flegmasága és a nagy szája, kivételesen Bree Jones velem osztozott a kellemetlenségben és az ijedelemben.

- És most takarodjanak a szemem elől! – Az ordítás visszahozott a valóságba, összerezzenve pillantottam fel a fölénk tornyosuló főnökasszonyra. Láttam rajta, feltűnt neki, hogy sem én, sem Bree nem figyeltünk oda a kiselőadására, de nem érdekelte. A célját mindenesetre elérte a hosszú monológjával, mert volt időm átgondolni az idiótaságomat és lehiggadni. Bár hazudnák, ha azt mondanám, nem esett nagyon jól megtépni a mellettem ülő szőkét. – Kifelé! – Nem kellett többet mondania, egymást lökdösve iszkoltunk ki az irodából, annak ajtaja előtt pedig egy tizedmásodpercig sem gondolkozva indultunk el ellentétes irányba.

Kényelmes tempóban sétáltam le az alagsori irodákhoz, ahol ki tudja, hány elektronikai eszközzel rendezték be Blondie új főhadiszállását, de amint befordultam a sarkon, különös látvány fogadott. Az üvegfalú irodában egy kisebb sereg tömörült össze, csapatom minden tagja, Georgie és Morgan, Victor és Jackson, valamint egy rakás Benedict is, Urielt leszámítva, aki a szomszédos kórházban vert tanyát Xavvel és Crystallel. A három rangidős testvér egymás kifacsart tükörképeként, karba tett kézzel támaszkodott neki egy íróasztal szélének, árgus szemekkel figyelték második legkisebb öccsüket. Yves bizonytalan léptekkel közeledett Blondie felé, aki hamar megunta a várakozást, megragadta a fiú karját és magához rántotta. Az ifjú Benedict hol a hajába túrt bele zavarában, hol a szemüvegét igazgatta, hol az ujjait tördelte, szája alig láthatóan mozgott – idegesen köszöntötte az őt vizslató Anonymous tagokat, akik a környező monitorokról vizslatták őt. Ahol Yves tartózkodott, ott Phee-nek is jelen kellett lennie, nem túl nagy meglepetésemre éppen Georgina vizsgálata alatt állt, a nő úgy járkált körülötte, mintha éppen egy milliárd dolláros műkincset készülne elrabolni. Bár Phoenix láthatóan zavarban volt, mégis mosolyogva válaszolt a felé záporozó kérdésekre. Tolvaj a társát, zsák a foltját.

- Mi folyik itt? – érdeklődtem belépve az irodába.

- Kiképzés – dalolta Blondie vidáman, hacker haverjaitól pedig helyeslő morranás volt a válasz. Megborzongtam. A hideg kirázott ezektől a maszkoktól, az általuk használt hangtorzító pedig már csak hab volt a tortán. – Georginára ne figyelj, neki nem sok hasznát vesszük jelenleg.

- Hé!

- Kell most bankot rabolni? – fordult a szőke a barna felé.

- Ki lehet hagyni egy jó kis leárazást? – vágott vissza a tolvaj, majd sértődötten visszafordult Phee felé.

Victorhoz léptem, akin bár látszott, hogy a macskaharcért még meg fogom kapni a magamét, mégis mosolyogva köszöntött. Will egy pacsival várt, Trace és Diamond pedig magukhoz öleltek. Az üdvözlőkör után háttal nekidőltem Vick mellkasának, aki lazán átkarolta a derekamat, állát a vállamra támasztotta, így hallgattuk Blondie magyarázatát.

- Úgy áll a helyzet, hogy a Szövetség alaposan megfingat minket – kezdte barátnőm, hátradobva mézszínű haját. – Akár tetszik, akár nem, kétszáz százalékon kell dolgoznunk, hogy Floridát és a Caudillót meg tudjuk buktatni, de eddig még nem nagyon jártunk sikerrel.

- Leszámítva Randyt – kottyantotta közbe Candy, de a hacker figyelmeztető pillantására inkább befogta a száját.

- Igen. Ahhoz, hogy bármi használhatót is szerezzünk, fel kellene törni a Szövetség rendszerét, ami… eddig nem sikerült – harapta be az alsó ajkát, ami nála biztos jele volt az idegességnek. Ha elektronikáról volt szó, a Szirén hozzá volt szokva, hogy istennek titulálják, így el sem tudtam képzelni, hogyan élte meg ezt a kudarcot. Soha nem volt még olyan rendszer, amit ne tudott volna feltörni. A karjára pillantottam, amin vörös karmolás nyomok éktelenkedtek, újabb megnyilvánulásaként a saját stresszhelyzetének. – De Yves-nek volt egy ötlete, amivel talán sikerrel járhatunk, így egy lépéssel a Caudillo elé kerülhetünk.

- Éspedig? – hajoltam előbbre.

- Ha külsőleg nem tudjuk feltörni a rendszert, akkor be kell törnünk a főhadiszállás szervertermébe, hogy egy, már meghackelt adathordozót rácsatlakoztassunk a gépekre.

- Van egy vírusom, ami észrevétlenül fertőz, és még nem volt alkalmam bevetni – mosolygott ránk Yves büszkén, mire egyes és hármas számú bátyjai mérgesen felhorkantak.

- Nagyszerű, öcsi! – vigyorgott a fiúra Will. – A Savant Hálózat szolgálatában töltött évek alatt remek kis bűnözőpalántát neveltünk belőled.

- És még Zed hitte azt, hogy ő a család kudarca – morogta Victor dühösen. Cseppet sem volt elragadtatva zseni öccse tehetségétől, ha azt ilyen helyzetekben is tudta alkalmazni. Most pedig a lehető legrosszabb személy vette a szárnyai alá, Blondie-nál fanatikusabb rendszerfeltörő-gépet keresve sem találhattak volna.

- Szívem, ez őrültség – szólalt meg Keith halkan dörmögve. – Akárki is fog behatolni a főhadiszállásra, biztos öngyilkos jelölt és…

- Nem – rázta meg a fejét a szőkeség. – Nem, ha mindannyian együtt dolgozunk és egy százstratégiás tervet készítünk. A főhadiszállás alaprajzát nálad jobban – bökött állával Brody fele – senki nem ismeri. – Ebben igaza volt. A Kölyök a tagsága nagy részét irodai munkával töltötte, és rengetegszer dicsekedett azzal, hogy tud minden lehetséges betörési és szökési útvonalról, titkos folyosókról, amikről a technikai részlegen töltött idő alatt szerzett tudomást.

Mivel hirtelen minden figyelem rá irányult, Brod zavartan kezdte tanulmányozni a cipőjét. Ő az elmúlt időt leginkább tréninggel és Candy melletti asszisztálással töltötte, mert – ahogy Georgina esetében is – nem volt szükség a Szövetségnél használt tevékenységeire. Most viszont hirtelen beledobták a mélyvízbe.

- Brody. – Blondie meglepően gyengéd hangon beszélt. – Ismerlek, tudok rólad néhány dolgot. Ami nálam stratégia, az a te esetedben memória. – A fiú kérdő tekintetére kifejtette a megjegyzését. – Tisztában vagyok a fotografikus memóriáddal. Hallottam hírét, hogy minden apró, jelentéktelennek tűnő részletet meg tudsz jegyezni és évek múlva feleleveníteni. Hiszek benned, Kölyök. Mindannyian.

- De még ha meg is van az alaprajz, akkor sem tudjuk, hol van a szerverterem – fordultam barátnőmhöz. – Senki nem tudja.

- Egyvalaki igen – nézett rám Candy.

- Bizony – bólintott a szőke hacker. – Matt tudja.

Matt! Hát persze! A három jobb kéz közül Randy volt a végrehajtó, Mina a seggnyaló, Matt pedig az elektronikai dolgokért volt felelős, gyakorlatilag ő volt a floridai hackerek főnöke. Minden biztonsági rendszer az ő kezében volt.

Behunytam a szemem, fejemet Vick vállára hajtottam.

- Szóval ahhoz, hogy be tudjunk törni, meg kell őt találnunk…

- És kivallatni – tette hozzá Blondie.

- Majd likvidálni – fejezte be a gondolatot Keith.

- De hogy akarjátok őt megtalálni? Ezek a jobb kezek nem élveznek valami speciális védelmet? – kérdezte Jackson.

- Szabadabb mozgásterük van, ennyi az egész – mondtam. – Emiatt Florida bármelyik pontján lehetnek, bár le tudjuk szűkíteni a lehetséges tartózkodási helyét, mert mindhármuknak más részét kell megfigyelniük. Randyé volt a déli csücsök, ezért leginkább Miamiban lógott, Mináé észak, Matté pedig a középső terület, nagyjából minden Orlando és Fort Lauderdale között.

- Ez szuper, de ekkora területet képtelenség átfésülni – vakargatta meg az állát Trace elgondolkodva.

- Nem is kell – libbent középre Candy elbűvölő mosollyal az arcán. – Éppenséggel tudom, hol lesz holnap este. – Büszkén kihúzta magát, mikor majdnem tizenöt döbbent szempár kereszttüzébe került.

- És ezt csak így mondod? Miért nem szóltál korábban?! – csattant fel Blondie, de rögtön visszavett a hangerejéből, mikor kínai barátnőnk összerezzent. Biztos, hogy a folytonos pörgésben és a számára mindig nehéz koncentrálásban teljesen kiment a fejéből. – Oké, kisanyám, ki vele, mit tudsz!

Candy fülig érő vigyorral ajándékozta meg az őt körülállókat, majd lelkesen összecsapta a tenyerét, így adva meg az alaphangot a beszédjéhez.

- Pár napja Lei és én elmentünk a Rubinvörösbe, hátha ott tudnak valamit, de mióta kitört ez a furi háború, a tulaj egy időre bezárta a helyet. Tudjátok, így is annyi illegális ügylet történt itt, hogy…

- Candy, a lényeget! – szóltam rá.

- Hopszi, bocsika! Szóval, az egyik táncos mesélte, hogy egy barátnőjének valami rokona a Rubinvörös testvérbárjában, a Zafírkékben pultos, és nemrégiben Matt és néhány embere rajtaütött ott egy bandán Arkansasból. És vágjátok, milyen flúgosok az ottaniak.

- Ja, folyton be vannak tépve – horkant fel Brody.

- Még mindig a lényegre vagyunk kíváncsiak – csóválta a fejét a szőke hacker, figyelmeztetve Candyt, hogy ne kalandozzon el.

- Persze, persze. Na, volt ott késelés, lövöldözés meg minden, de Mattie fiú megmentette a helyzetet és kifüstölte onnan az ellenséget, akik menő, de fekete high-tech cuccokat akartak lepasszolni. Matt meg többszörösen megütötte a főnyereményt, mert megkaparintotta azokat is, illetve egy tiszteletjegyet a holnap esti exkluzív előadásra – hadarta el egy szuszra.

- Hűha! – suttogta mellettem Will elképedve. – Életemben nem láttam még emberi lényt ilyen tempóval beszélni. Alig értettem, mit akar. – Nem világosítottam fel arról, hogy az emberek kilencven százaléka csak akkor képes felfogni, miről beszél a lány, ha már intenzíven együtt töltött fele legalább fél évet. Ha ilyen hamar lefordította embernyelvre a mondókáját, tuti lehetett valami fordító képessége is a már meglévő mellett.

- És azt honnan tudjuk, hogy tényleg ott lesz? – kérdezte Morgan, bár közben unottan kapargatta a láthatatlan koszt a körmei alól. Georgie erőteljesen oldalba bökte, hogy figyeljen oda és ne adja az érdektelent.

Gúnyosan, jókedvet mellőzve felnevettem.

- Matt és egy ingyen belépő egy sztriptíz bárba? Nem, nincs az az isten, hogy ezt kihagyja, főleg, ha valami különlegeset szánnak neki. – Randy az eszkort lányokat részesítette előnyben, alkalmi keféléseket, amit bájcsevej előzött meg valami puccos bárban vagy étteremben. Vele ellentétben Matt szinte minden idejét sztriptíz táncosokkal múlatta, még olyan is megesett, hogy ex-kiképzőmmel közösen kellett elrángatnunk egy-egy táncrúd mellől. Ijesztő volt, ahogy jóképű, szerénynek és elvont zseni figurának tűnő férfi mennyire bevadult egy-egy hiányosabb öltözetű nő – vagy éppen férfi – láttán. Csapattársaim elborzadt arcát látva megbizonyosodhattam afelől, hogy ők is hasonlóképpen emlékeztek erre a jobb kézre.

- Nos, akkor ez egy rutin bevetés lesz, habár bizonyos pontját fel kell turbózni, hiszen Mattről beszélünk. A fene se akar belekerülni a hülye illúzióiba, ha kiszúr minket. Candy, meg tudod oldani, hogy beengedjenek minket? – fordult Blondie a kis kínai felé.

- Nem ügy.

- Egyébként a Zafírkék merre van? – lépett lélektársához Keith.

- West Palm Beachen – válaszolta Candy, mire megmerevedtem.

Palm Beach. Tizennyolc éves korom óta nem jártam ott, messziről elkerültem azt a területet, ahol az életem nagy részét leéltem. Utoljára akkor settenkedtem vissza, mikor az évfolyamom ballagását tartották: ez volt Randy meglepetése a számomra, egy jutalomfalat a kiképzésen résztvevő kutyának. Egy másik élet volt abban a városban, egy másik Sunshine, egy másik család – valami, amire nem szívesen emlékeztem vissza.

- Te jó ég – nyögtem ki. – Hazamegyek…

_________________________________________________________________________________

Jane Doe: Az amerikai kultúrában a John Doe személynév egy átlagos, név nélküli emberre vonatkozik, akit éppen az átlagosságra példaként szoktak felhozni, vagy ismeretlen személyek azonosítására használják. Női változata a Jane Doe.