2016. április 12.

Díj #10 + versenyeredmény

Gyönyörű napot, drágáim! 


Sajnos még nem fejezettel jöttem, mert az utóbbi két hét lazítása után az egyetem újra belecsapott abba a bizonyosba, ráadásul a vizsgaidőszak is kezdődik egy hónap múlva, valamint az egy hónapig tartó, kötelező nyári gyakorlatot is szervezni kell, ehhez pedig nem igazán kapunk valami sok támogatást. (Egyik szobatársamnak valami olyan elérhetőséget és gyakorlatvezetőt adtak, aki 2014-ben elhunyt, egy barátnőmnek meg egy nyugdíjas otthon telefonszámával szúrták ki a szemét, szóval...) Mindenesetre azért próbálok mindennap legalább pár mondatot lepötyögni, mert már nagyon izgulok az egyre közeledő vég miatt. ^^
Ezúttal egy díjat hoztam, amit egy kedves blogger barátnőmtől, Leah Hope Eastbrooktól kaptam, ezúton is köszönöm neked, drága! :) ♥ Sajnos, akárcsak a Tükörképen, úgy itt is elmaradoztak az utóbbi időben a díjas bejegyzések kitevése, mert leginkább a fejezetekre koncentráltam, de igyekszem visszatérni a normális kerékvágásba. 



10 dolog magamról:

  1. Két hete voltam egy kétnapos állatkerti konferencián, ami életem egyik legnagyobb élménye volt.
  2. Valamint azon a héten voltak nálunk egyetemi napok is, ami marha jó hangulatban telt.
  3. Vasárnap este nagyjából két perc leforgása alatt döntöttük el szobatársaimmal, hogy nem megyünk be az első két óránkra, mert utána úgyis lenne három óra lyukas, azt meg ki akarja végig várni?
  4. Ebben végül az is megerősített minket, hogy kicsit sokáig csapattuk a hardcore Honfoglalót.
  5. Hiába szívatott meg tavaly az anatómia, végre úgy érzem, hogy vannak vele sikerélményeim. 
  6. Nyáron egy teljes hónapig állattenyésztő telepeken leszek, marháknál és sertéseknél.
  7. Csütörtökön kezdődik a kedvenc sorozatom, az Orphan Black negyedik évada, már nagyon várom.
  8. Mostanában sokat hallgatok régi Shakira számokat, többnyire spanyolul.
  9. Már előre félek, hogy az új fejezet után páran nagyon meg akarnak majd fojtani.
  10. Mivel már több nem jut eszembe, ezért... Ma lesz egy virológiám és egy genetika gyakorlatom, az előbbin általában ínhüvelygyulladást kapok, az utóbbin pedig elalszom.
10 kérdésre a válasz:
  1. Mikor és miért kezdtél el blogolni? 
    2010. májusában, még általános nyolcadikosként. Akkoriban tagja volt egy animés oldal fórumának is, ahol nagyon sokaknak volt személyes blogja, az ötlet pedig nekem is megtetszett, így hamarosan én is létrehoztam egyet - noha pár éve azt már bezártam. Aktívan viszont akkor lettem tagja a blogszférának, mikor a Catching Sunshine-t megnyitottam.
  2. Mi ihlette a történeted? 
    Elsődlegesen a fanfiction alapja, Joss Stirling Lélektársak c. trilógiája, de nagy löketett adott a Mr. és Mrs. Smith, a Red 1-2. és a Nikita sorozat is. 
  3. Ki/mi volt rád a legnagyobb hatással az írás terén?
    Nem igazán hiszem, hogy ilyen szempontból lett-e volna bármi olyan nagy hatással rám, hogy az mély nyomot hagyjon. 
  4. Ha nincs ihleted, mit szoktál csinálni? 
    A történeteimhez összeállítottam egy-egy youtube lejátszási listát, azt szoktam hallgatni, vagy megnézek egy olyan filmet vagy sorozatrészt, ami hangulatában, műfajában hasonlít az adott cselekményre.
  5. Van valami technikád a karaktervezetésnél? 
    Nincsen, mert a legtöbb karakterem teljesen máshogy születik meg a fejemben, hol a külseje ugrik be, hol egy jellemvonás, esetleg egy név. Viszont mikor már úgy ahogy összeraktam, végigpörgetek egy karakterkérdőívet, hogy mennyire is áll az adott egyén stabil lábakon.
  6. Mi az a műfaj, amiben soha nem írnál történetet? 
    Horror. Se nézni, se olvasni, se írni nem vagyok hajlandó benne.
  7. Mi a véleményed a sablonblogokról? 
    Sablonblogok mindig voltak, vannak és lesznek is, ez ellen nem lehet mit tenni. Természetesen zavaróak, mikor tucatjára találkozom össze ugyanolyan főszereplőjű és cselekményű, nagyrészt pocsék helyesírású, leírásokat mellőző blogokkal, de a csoportokban könnyű kiszűrni őket. Ha pedig nem tévedek az oldalra, nem kell olvasnom és nem fáj.
  8. Szerinted mennyiben befolyásolja az olvasókat a blog kinézete? 
    Nem akarok általánosítani, de én pontosan az a típus vagyok, aki a borítója alapján ítéli meg a könyvet. Lehet, hogy ezzel elszalasztanék sok jó blogot, de valahogy rendbe teszi a lelkivilágomat, ha egy igényes történethez még egy szép, letisztult design is tartozik. Nem feltétlenül gondolok itt a html csodákra, az alapkinézetet is meglehet csinálni nagyon igényesre.
  9. Milyen blogokat olvasol?
    Ha megfog a fülszövege, akkor jóformán bármibe belekezdek. Habár arra valamiért nehezebben veszem rá magam, hogy olyan bloggerek/bloggerinák blogját kezdjem el olvasni, akiket nem ismerek; ha viszont tudom, milyen a stílus, mire számíthatok, akkor egy adott személynek tuti, hogy az összes történetét figyelemmel fogom kísérni.
  10. Mi a véleményed a bétákról?
    Ha most itt pozitívumot írok, az önfényezésnek minősül? :D
    Egyébként ha az illető tényleg rendelkezik olyan helyesírási, fogalmazási és tanácsadási tudással, amit a bétaság megkövetel, akkor egy hatalmas segítség az írónak. Viszont szerintem hasznosabb, ha egy történettel többen foglalkoznak, amolyan több szem többet lát módon; a végeredmény sokkal jobb lehet, ha több szemszögből nézik át.
Valamint még egy hír. Nem olyan rég ért véget a Blueberries Design blogon a 200 feliratkozós verseny, az összesített végeredményben pedig egy másikkal holtversenyben első helyezést értem el! *-* 

2 megjegyzés: