2014. április 6.

11. lövés - 1. tár

Gyönyörű vasárnapot, drágáim!
Igen, elmondható, hogy visszatértem, még ha ismételt csúszással is. (Ami betudható annak, hogy váratlan vendég volt nálunk, ráadásul a szombatomat olyan hasznos dolgokkal töltöttem, mint alvás és Trónok harca nézése.) De ma hajnalban, úgy 1:09 környékén kitettem az utolsó pontot is a fejezet végére, reggel pedig első dolgom, volt, hogy átnyálazzam, kijavítsam a helyesírási hibákat, finomítsak még egy kicsit rajta. És a végeredményen meglepődtem, mert rövidnek szántam, mégis 14 oldal kerekedett ki belőle.
A rész maga nem olyan akciódús, most a történet kicsit a nyugis szakaszát éli - aminek igazából pár fejezeten belül vége -, de Shiny és Vick szempontjából fontos dolgok hangzanak el, valamint néhány újabb kérdés is felvetődhet. A végén pedig konkrét utalás lesz a legújabb nemrandi randijukra, amiről annyit elárulhatok, hogy sokkal másabb lesz, mint az eddigiek. 
És még annyit tennék hozzá, hogy iszonyatosan köszönöm azoknak, akik a sok kihagyás ellenére velem maradtak, akárcsak a pipákat az előző két bejegyzésemhez. Mosolyogtam rajta, ugyanakkor nagyon hálás voltam azért, amiért tudatátok, hogy még itt vagytok! Mivel már egy hónap sincs vissza - és úgy 15-16 tanítási nap -, az időmet az ominózus érettségire való készülés veszi el, a rengeteg tételóra miatt az osztályom alvásidejének átlaga úgy 4 óra lehet, a tanulás mellett pedig elég kevés szabadidőm jut, az is elég képlékeny és változékony. Megpróbálom hozni a következő fejezetet a tavaszi szünet előtt, de nem ígérek semmit, lehet, hogy az új résszel a nyuszi fog betoppanni, nem tudom. Május 14-ig (az emelt biosz írásbeliig) így lesz, utána a szóbelikig viszonylag nyugisabb időszakom lesz, akkor valószínűleg már rendszeresebben fogom tudni hozni a fejezeteket. Addig viszont ez sajnos így lesz.

No, de nem is húzom tovább az időt, jöjjön aminek jönnie kell! :) Bizonyos dolgokat, kevésbé ismert kifejezéseket és bizonyítékokat pedig a fejezet alján fogok ismertetni.
Jó szórakozást, remélem, tetszeni fog! ^^

Csók és ölelés,
Riri

***
- Something inside is dying
Alright it's sunday morning
Coming up for the price tonight
Taking bullet to the bone, it's not a warning
Don't want ever? On we try - 

Conway - Hustler
A szememet becsukva hallgattam a szimulátor jellegzetes berregését, miközben a kiválasztott programot generálta be nekem. Néhány másodpercig teljes sötétségben voltam, csak a saját egyenletes légzésemet hallottam. Senki nem tartózkodott rajtam kívül a céllövöldében, éppen ezért tökéletes volt az alkalom arra, hogy a sok felgyülemlett feszültséget levezessem úgy, hogy kivételesen ne folyjon vér a végén.
Igyekeztem kizárni minden gondolatomat, hagytam, hogy az érzelmeim belém ivódjanak és táplálják az ösztöneimet, hogy ezúttal azok vezessenek, ne csak egyedül a hidegvérem. A kezem nem remegett, magabiztosan tartottam a testem mellett a két géppisztolyt, amit kipécéztem magamnak a mai gyakorlatomra, határozott ívű fémtesteik finoman követték a tenyerem vonalait, a kezem úgy simult a markolatra, mintha a kettőt egymásnak tervezték volna.
Mikor lehunyt pilláimon túl hirtelen fellobbant az erős fény, majd az emelet ezen elzárt, parányi, néha klausztrofóbiára késztető helyiségét belepte a sejtelmes félhomály, az íriszeim felpattantak. Az első pillanatokban semmit sem láttam, de időm se volt gondolkozni, a Szövetség legkiválóbb mérnökei által készített gyakorlóhelyiségben foszforeszkáló hologramok jelentek meg körülöttem, s mind egyszerre támadtak. Sárgás-narancsos pengék süvítettek felém a szélrózsa minden irányából, összesen tizenöt, mindegyik a létfontosságú szerveimet célozta.
Bár a szimulátorban nem voltak valódi sérülések, apró elektromos impulzusok csattantak a használó bőrén, ami jelezte, hogy eltalálták vagy megsebezték. És még ha nem is fájt, csak kellemetlen volt, bosszantó volt rádöbbenni, hogy egy-egy mini villámcsapás a valóságban a halállal lett volna egyenlő.

Épp időben sikerült elteleportálnom, mielőtt két hosszú katana is eltalált volna. Kis helyeken a képességem sokkal kevésbé volt hatékony, mivel nem tudtam kihasználni annak gyorsaságát, váratlanságát és a tényt, hogy bármikor tisztes távolságba tudok kerülni az ellenségtől – ahogy azt a kedvelt távolsági harcmodorom megkövetelte.
A szimulátor egy csapat jól képzett közelharcost generált be nekem, hosszú szamuráj kardokkal és rövid kunaiokkal, hangtalanul és villámgyorsan mozogtak, élőben a japán yakuza legkegyetlenebb és leghalálosabb bérgyilkosai is lehettek volna. Egyszer már találkoztam egy hasonló alakkal: bár végül ő végezte holtan, a hátamat keresztben az óta is egy hosszú vágás kirívóan fehér hege szelte ketté.
Egy újabb gyilkos táncot járó penge útjából tértem ki, s nem teketóriáztam, egyszerűen csak meghúztam a ravaszt, hogy hologramos ellenfelem egy adag golyót kapjon a testébe. Nem volt túl sok időm azzal foglalkozni, hogy vajon eltűnt-e vagy sem, négy másik nindzsa vett körbe, egy hajszálon múlott, hogy nem talált el egyikük sem, éppen át tudtam ugrani kettő között.
Mikor újra némi tér volt körülöttem, habozás nélkül lendítettem a lábamat, csupasz talpamat ért áramütés jelezte, hogy valódi harcban a rúgásom célba talált volna. Még néhányszor megismételtem a mozdulatsort, időközben minden létező testrészemet harcra mozdítottam, míg három újabb ellenfél tűnt el a semmiben. A negyediket végül az egyik géppisztollyal sikerült hatástalanítanom, a katanáját hajszálnyira elkerülve ajándékoztam meg egy golyózáporral, a pisztoly csövét pontosan a gyomra és a mája felé tartva, aminek eltalálása biztos halált jelentett.

Tudtam, hogy már csak hármat kell kiütnöm, hogy a program váltson, így találomra kiválasztottam a hozzám legközelebb állókat – természetesen vesztemre. Felszisszentem, mikor az alkaromat apró áramütés érte, hiszen ez a valóságban – ha az éles szamurájkardokat nézzük – az egyik végtagom elvesztésével járt volna. Rá kellett jönnöm, hogy ezek a begenerált ellenfelek jóval gyorsabban mozogtak, mint az előző öt, ráadásul a maradék hét sem volt rest, minduntalan igyekeztek félrelökni az útból, mikor nekitámadtam a „társaiknak”.
Ösztönből ugrottam hátra, mikor ketten nekem estek, a fegyvereimet jó magasra dobtam fel, majd a karizmaimat befeszítve támaszkodtam meg a kezemen, hogy a két támadót egy-egy erős rúgással kiüssem. Elektromos szikrák pattogtak a talpamon és a kézfejemen, mikor ellentámadások sorozatával bombáztam őket. Rúgás. Ütés. Térdelés. Újabb ütés. Csak akkor nyugodtam le egy kicsit, mikor hologramos testeik eltűntek, a két géppisztoly pedig a gravitáció vonzásának eleget téve esett vissza a kezembe.
Az utolsó harcos legyőzéséhez az erőmet is segítségül hívtam, apró, tizedmásodpercnyi teleportálásokkal táncoltam el éles pengéje elől. Csak egy egy négyzetméteres helyen mozogtam csupán, de ez pont elég volt arra, hogy a közelébe férkőzzek, a gyorsaságom miatt kívülről magam se voltam több, csak egy szinte átlátszó testű alak. Mikor már ellenfelem elé kerültem, pisztolyomat gondolkodás nélkül nyomtam a mellkasához, majd a ravaszt meghúzva lőttem bele az utolsó golyót is.

Mindössze annyi időm maradt, hogy tárat cseréljek, amikor az utolsó közelharcos is köddé vált, a maradék hét kezéből eltűntek a kardok és kunaiok, helyüket a legkülönbözőbb méretű lőfegyverek vették át. Vettem egy nagy levegőt. Majd még egyet és egy újabbat, s amint a tőlem legtávolabbi alak elsőként kibiztosította hatalmas géppuskáját, nekilendültem.
A végletekig elmentem, csakhogy egy bizonyos valaki ne jusson eszembe. És valami furcsa, groteszk örömöt éreztem, amiért a hangos puskaropogás és az engem célba vevő golyózápor elterelte a figyelmem. A hangzavar és a folytonos teleportálás hozzásegített ahhoz, hogy az agyam józanul gondolkozó része kikapcsoljon, a fegyverek láttán beinduló túlélési ösztönöm és az adrenalin pedig elérte, hogy azok a szinte már állatias ösztöneim vegyék át az irányítást a testem felett, amik az évszázados fejlődés következtében kivesztek az emberiség jó részéből.
Csak arra figyeltem, hogy a felém száguldó hologramos golyókat eltérítsem, vagy kilőjem ellenfeleim kezéből a fegyvereiket. A sorozatos lövések miatt fények villództak előttem, a fülem csengett az erős zajtól. A hangos ropogás minden egyes másodperc elteltével csökkent, mikor sikerült kiiktatnom egyet az engem körülvevőkből. Nem érdekelt a védekezés, mindössze a két pisztolyomból jövő golyózápor célpontjaira összpontosítottam, egyiket a másik után szedtem le.
Mire a legutolsó alak is köddé vált, az üvegfalakkal körülvett helyiségben pedig a félhomály helyét neonlámpák vakító fénye vette át, már hangosan szuszogtam. A karizmaim elnehezültek, a nyakamon és a homlokomon izzadtság csorgott végig, a térdemre támaszkodva fújtam ki magam. Megkönnyebbülten állapítottam meg, hogy a fegyveres harcot áramütések nélkül vészeltem át, így nyugodtan hagytam, hogy a kimerültség édes tompultsága megszállja az agyamat.

- Lenyűgöző! Gyors és halálos. Pont, ahogy az tőled elvárható, Shiny. – A váratlanul felcsendülő hangra és a hozzátartozó, eltúlzottan lelkes tapsra ijedten rezzentem össze. Annyira belefeledkeztem a gyakorlásba, hogy fel se tűnt, hogy rajtam kívül még más is tartózkodott az emeleten.
- Jesszus! Randy! – rivalltam rá a férfira, aki egy vadászó párducot is lefölözve lopakodott mögém. – Miért teszed próbára az idegeim minden egyes alkalommal, mikor találkozunk? – kérdeztem, miközben azon voltam, hogy pókerarcot varázsoljak magamra. – Ennyire meg akarsz válni bizonyos becses testrészeidtől? – mutattam célzásképp a lábai közé az egyik pisztollyal, mire feljebbvalóm durcásan elhúzta a száját.
- Megdicsérlek, te meg fenyegetsz? Miért is csodálkozom ezek után, mikor az összes hímnemű a Szövetségben tartja tőled az öt lépés távolságot? – sóhajtotta színpadiasan, szemeit az ég felé emelve.
- Vicces vagy – morogtam, mikor elmentem mellette. – Mit csinálsz? Egyáltalán mióta álltál itt? – kérdeztem, közben letettem a két fegyvert egy fémasztalra, amin még sok más pisztoly és puska pihent, majd felkaptam egy törcsit, hogy az izzadtságot letöröljem, közben a szabad kezemmel az előre kikészített üveg vízért nyúltam.
- Úgy három perce… Nem olyan régóta – válaszolta elgondolkozva, s egy pillanatra sem tágított a közelemből.
Ahogy hátrafordultam, feltűnt, hogy Randy tekintete vágyakozón vizslatja a mögöttem lévő géppuskákat, kezében pedig a töltényarzenáljának néhány darabját szorongatta, bár ezen kívül semmi nem utalt arra, hogy edzeni jött volna le.

- Akarsz egy menetet? – böktem az egyik falra felszerelt céltáblákra. Akárcsak én, feljebbvalóm is első osztályú lövész volt, a Caudillo három jobb keze közül az egyetlen, akit rendszeresen küldtek bevetésre. Egyszerre volt bérgyilkos és szabotőr, hibátlan munkákat végzett, mindeközben pedig a képességeit is sikerült gyakorlatilag mindenki elöl elrejtenie.
- Kösz, de talán majd máskor – válaszolta végül, a tárait ledobta az egyik kis asztalra, majd a kezeit dörzsölgetve fordult újra felém. – Apuci látni akar – mondta fapofával.
Vannak azok a bizonyos jelenetek a filmekben: mikor valaki valami váratlant közöl egy szereplővel, miközben az éppen iszik valamit, végül pedig meglepetésében az egészet kiköpi. Randynek hatalmas szerencséje volt, hogy még nem kezdtem el felhajtani a kulacsom frissítő tartalmát, különben tuti, hogy az egész az arcában végezte volna.
- He? – nyögtem ki az első gondolatot, ami eszembe jutott. – De miért?
- Látod, ez még nekem is meglepetés – vonta meg a vállát. – Jobb minél hamarabb túlesni ezen, szóval gyere – ragadta meg a karomat, maga után húzva szelte át a céllövöldét a liftig, olyan hatalmas léptekkel haladt, hogy útközben az edzőcipőmet éppen csak fel tudtam kapni a földről.
- Szerinted ki akar nyíratni? – böktem ki hirtelen, mikor a két fémajtó bezárult mögöttünk, mi pedig elindultunk Randy irodájának emeletére.
- M'ért? – nevetett fel hitetlenkedve, rekedt hangja visszhangot vert a pici fülkében. – Csináltál valamit, amiért erre akarna vetemedni?

Igen. Egy FBI ügynökkel randiztam.
- Nem – válaszoltam egykedvűen. – Csak fel akarok készülni a legrosszabbra.
- Minek akarná kicsinálni a legjobb végrehajtóját, ha az tökéletesen végzi a dolgát? – csóválta feljebbvalóm a fejét vigyorogva. – Olyan hülye teóriákat tudtok néha gyártani. Miért kell fosni, ha egyszer mintapéldány bérgyilkos vagy? Ezt rohadtul nem vágom…
- Jó, oké, felfogtam – emeltem fel a kezem, hogy elhallgattassam. – De csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Szövetségben a legtöbben pengeélen táncolnak, nem úgy, mint egyesek, akiknek a segge védve van.
- Áú, Shiny! – tette a szívére a kezét megjátszott döbbenettel. – Ez most fájt – kerekedtek el zöldes arany szemei.
Randy különös, hosszúkás, rókaszerű arcszerkezetével, szinte már ragyogó, világos szemével és Batman Jokerére emlékeztető félmosolyával elég sok lányt vett le a lábáról az itt töltött évei során – köztük engem is. Bár a kiképzésem ideje alatt néhány kósza, intim együttlétnél nemigen történt más, néhanapján egy-egy megjegyzéssel vagy sokatmondó pillantással idéztette fel velem azt az időt. De az utóbbi időben e gesztusai meglehetősen zavarni kezdtek, egy olyan személyes zónámban mászott így bele, amit csakis egyvalakinek akartam tartogatni.

- Az mi? – kérdezte váratlanul, miután búcsút mondott pocsék színészi tehetségének. Időközben a lift is megállt, az ajtók szélesre tárultak előttünk, azon a szűk és sötét folyosón találtuk magunkat, ami Matt, Mina és az ő irodáját elválasztotta egymástól.
- Mi? – néztem rá értetlenül, mire a bal lapockámra bökött.
- Hát ez – kapargatta meg egy kicsit a fehér tapaszt, én pedig legszívesebben belevertem volna a fejem a falba. Teljesen kiment a fejemből, hogy előnyösebb és biztonságosabb lett volna olyan felsőben edzenem, ami eltakarja az említett testrészem, hogy megvédjen a kínos pillanatoktól. – Csak nem egy tetoválás? – folytatta, mikor épp előálltam volna valami hazugsággal. Már nyitottam volna a számat tiltakozásul, de Randy szigorú, figyelmeztető tekintetére inkább becsuktam. – Felesleges kamuznod, nem vagyok hülye. Nekem is van – fordította felém emlékeztetőül mindkét karjának belső oldalát, amit különböző kelta szimbólumok díszítettek.
- Igen, tetoválás – adtam meg magam. Hiába voltunk jóban, csak egy idióta próbált meg tovább hazudni neki, ha egyszer rájött az igazságra. Bár a három kisfőnök közül ez a férfi tűnt a legártalmatlanabbnak, pillanatok alatt pusztító kínzógéppé tudott változni, ha akart.
- És mégis milyen nagy változás késztetett téged arra, hogy varrass magadra? – vonta fel a szemöldökét érdeklődve.
- Passz – vontam meg a vállam, mert tényleg csak egy kósza gondolatot követve sétáltam be egy tetováló szalonba két napja. – De téged meg mióta érdekel, hogy mit csinálok magammal? – kérdeztem inkább, hogy ne terelődjön olyan irányba a beszélgetés, amiben el kéne mondanom, pontosan mit is varrattam magamra.

- Hé! Már hogy ne törődnék veled? – simított végig a karomon, mire alig észrevehetően húzódtam el az érintésétől. – Felelősnek érzem magam irántad, hiszen mégiscsak én voltam az, aki annak idején rád talált a kis enyveskezű akciód után. Bár csak felsőbb utasítást követtem, de részben miattam kerültél be a Szövetségbe és…
- Ha most az jön, hogy neked köszönhetően váltam első osztályú bérgyilkossá, inkább tartsd magadban az egoista dumádat – vágtam közbe ártatlanul rebegtetve a szempilláimat.
Randy már épp azon volt, hogy visszavágjon, ám időközben beléptünk az irodájába, aminek velünk szemközti falán a Caudillo árnyalakja fogadott minket, emiatt pedig a torkára fagyott a szó. Némán sétáltunk közelebb főnökünkhöz, az előbbi csipkelődő hangulatot mintha elfújták volna. Tudtam, hogy valamilyen szinten a három jobb kéz is tartott a Caudillótól, de csak az ilyen váratlan pillanatokban derült ki, hogy a férfi mennyire a markában tartotta őket is.
- Köszönöm, Randy, hogy ilyen gyorsan idehoztad őt – zengte be a főnök hangja az egész irodát, amitől felállt a szőr a hátamon és kivert a víz. Egykori kiképzőm nem szólt semmit, csak csendben bólintott, majd óvatosan eloldalazott mellőlem, az előttem terpeszkedő, hatalmas, modern stílusú, fekete íróasztal mögötti székbe dobta le magát, hogy mindkettőnket egyaránt szemmel tartva tudja figyelemmel kísérni a beszélgetést. – Drága Sunshine-om, örülök, hogy újra láthatlak – intézte szavait hozzám a Caudillo, mire egy udvarias mosolyt erőltettem az arcomra.

- Én is örülök, uram – válaszoltam, ügyelve arra, hogy a hangom ne remegjen meg.
Pontosan tudtam, hogy a játékom a lélektársammal a Szövetség szempontjából milyen veszélyes, az agyam az összes feltehető kérdésre próbált kétségbeesetten válaszokat generálni, ha valóban azért hívatott magához, hogy kedélyesen elcseverésszen velem a kivégzésemről.
- Biztos furcsállod, amiért ismét jelentkeztem, de Chicago türelmetlenül várja a döntésed.
- Hogyan? – pislogtam az árnyékban rejtőző férfira meglepetten. – Ó, persze... a két hét gondolkodási idő… – motyogtam zavartan. Teljesen elfeledkeztem róla.
- Igen, gyermekem. Ma értesített, hogy szeretné már tudni a válaszod. – Eltorzított hangjában atyáskodó kedvesség keveredett a bosszússággal, s megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy az utóbbi nem nekem szólt. – Igencsak meglepődtem, hogy már nem keresett fel hamarabb, az az ember nem szeret ám várakozni. Annak idején Randy egy hónap haladékot kapott, de végül…
- Három napot nem bírt ki – fejezte be a Caudillo mondatát az említett, aki megérezhette, hogy a felvitt hangsúly beszédre szólította fel.
- Imád változtatni a döntésein – sóhajtotta a főnökünk. – Egyik nap még barát, huszonnégy óra múlva meg már hátba szúr. Ki érti ezt? Ámbár, édes lányom, én is kíváncsi vagyok a válaszodra – hajolt kissé előbbre, így már csak az arcának egy része volt takarásba, álla határozott vonala és vékony ajkainak íve fénybe került. – Nos?
- Maradok – válaszoltam határozottan. Ezen legalább nem kellett gondolkodnom.

- Csodás! – húzódott mosolyra a szája széle. – Nagyon reméltem, hogy így fogsz dönteni – dőlt vissza a sötétségbe. – Bár, ha őszinte akarok lenni, sejtettem, hogy Florida mellé teszed le a voksod, hiszen te ide tartozol.
Apró kis célzás volt ez arra, hogy bár most vagyok olyan szerencsés, hogy a keblén melenget, de tudjam, hol a helyem. Nem mintha ezzel nem lettem volna eddig is tisztában. Az agyam józanabban gondolkodó része megragadta a pillanatot, hogy leordítsa a naiv, szerelemre vágyó lányt, hogy mi a halálért kellett abban a játékban szórakoznia a szexi ügynökével az FBI-tól.
- Így van, uram – bólintottam, hiszen a burkolt fenyegetéstől eltekintve igaza volt. – Csak ezért hívatott ide? – bukott ki belőlem akaratlanul is, szinte láttam, ahogy a sötétben a szemöldöke meglepetten szaladt a magasba.
- Sietsz valahová? Tudtommal a hét hátralévő részére szabaddá tettelek, eleget dolgoztál az elmúlt napokban.
- Igen, de megígértük Candynek, hogy segítünk neki a Rubinvörösben a díszletekkel – mondtam az igazságnak megfelelően. Justice valami nagy hírű pénzeszsákot várt, aki miatt az egész bárt újjá akarta varázsolni, hogy a pasas – a pletykák szerint meglehetősen bizarr - igényeinek megfeleljen.
- Ó, valóban, hallottam róla – vakarta meg az állát a Caudillo elgondolkodva. – Azonban még van egy megbeszélnivalónk, ami nem tűr halasztást. – Hangja vészjóslóan csengett, mire nagyot nyeltem, kezeim ökölbe szorulva remegni kezdtek.
- Mi volna az? – kérdeztem ijesztően magas tónusban cincogva.
Féltem. Ez a férfi mindössze csak egy rejtélyes árnyalak volt, mégis tőle függött az életem. Nem tudtam róla szinte semmit, sose láttam az arcát, sose hallottam az igazi hangját, mégis a markában tartott. Tiszteltem a hatalmáért, ugyanakkor pont emiatt rettegett tőle mindenki Floridában… és az egész Szövetségben. Olyan volt, mint a Párkák az ókori mitológiában, csakhogy ő nem nagyon fonta tovább azokat a bizonyos fonalakat, sokkal inkább abban jeleskedett, hogy kíméletlenül elvágja őket.

- Mostantól sokkal nehezebb lesz elbújnod a kopók karmai elől, mivel minden jel arra mutat, hogy a körözésed világszintűvé vált.
- Hogyan? – léptem közelebb Randy íróasztalához, annak szélébe kapaszkodva hajoltam előbbre döbbenetemben. Még feljebbvalóm is láthatóan jobban kezdett kagylózni a hírre.
- Rákerültél a Listára – húzta ki magát a Caudillo a székében, a büszkeség színezte vidámabbra a hangját a bejelentéstől.
- Hogy micsoda?!
- Mi van?! – kérdeztük egyszerre Randyvel, leesett állal bámultunk az óriási monitor közepén feszítő főnökünkre. Alig akartam hinni a fülemnek, egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy ez az egész valóság. Rajta voltam azon a Listán. Én. Én! Hirtelen nem tudtam, hogy pánikrohamot kapjak, sikítsak, hiperaktivizáljam magam, önelégülten vigyorogjak, vagy ezt a négyet egyszerre műveljem.
- Mielőtt még elájulnátok itt nekem – nevetett fel hangosan a nagyfőnök a döbbenetünkön -, Randy, felmennél azoknak a nyomorultaknak a hivatalos honlapjára? Szeretném, ha a drága Sunshine mindezt a saját szemével látná.
Miközben az említett személy szélsebesen állt neki a kiszabott feladatnak, én még mindig tátott szájjal pislogtam hol rá, hol a Caudillóra. Tudtam, hogy előkelő helyet foglalok el a világ első száz körözött bűnözője között, de arra nem számítottam, hogy ennyire. Ha pedig ez tényleg igaz, akkor én lennék gyakorlatilag az első női börtöntölteléknek való, aki bekerült a „legjobbak” közé.

- Itt van. – Ahogy ránéztem a monitorra, a hihetetlen valóssággá vált előttem.
Az ismerős, Blondie által annyiszor feltört honlap sötétkék fejlécén ott virított a Szövetségi Nyomozóiroda címere, a megnyitott oldalon pedig kilenc férfi fényképe mellé felkerült az enyém is. Az FBI tíz legjobban körözött bűnözőjének egyikévé váltam.
A rendőrségi kép akkor készült, mikor húszévesen el kellett fogatnom magam néhány ügynökkel, gyakorlatilag öt éve az akkor megszerzett adataimból éltek. A szemcsés, fekete-fehér fényképről rám néző lány tekintete komor, dühös és fáradt volt, inkább hasonlított egy hisztis tinire, mint arra a nőre, akivel reggelente a tükörben szoktam találkozni. Hatalmas, fehér betűkkel vakított el a nevem, alatta a bérgyilkosi besorolásom, valamint az, hogy aki bármiféle használható információval rendelkezik rólam, százezer dollárral lesz gazdagabb. Végül pedig egy rövid összefoglaló arról, hogy milyen bűncselekményeket követtem el, néhány személyesebb adat, amit valószínűleg más bűnözőkből szedtek ki, valamint felsorolták azokat a helyeket, ahol gyakran megfordultam: Florida, Kalifornia, Illinois, Spanyolország, Anglia, Mexikó.
Randy kérdés nélkül kattintott az adatlapom melletti fülekre, csendben hagyták a Caudillóval, hogy szembesüljek a tényekkel. Az egyiken felsorolták a testemet borító sebeket és jeleket, amik alapján könnyebben felismerhetővé váltam, egy másikon pedig a kamu személyazonosságaim közül néhányat, ezután jöttek a személyi adataim, majd néhány újabb fotó és fantomkép rólam.
Alig hittem a szememnek, pedig minden ott volt előttem fekete-fehéren. Bekerülni a legendák közé, akiknek a nevét csak suttogni merték az Alvilágban hatalmas szónak számított, ugyanakkor ijesztő is volt, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

- De… miért én? – néztem fel a főnökömre kérdőn. – Hogy történhetett ez?
- Az utóbbi három évben sokkal több hivatalos személyt tettél el láb alól, mint amire számítottunk: a célpontjaid közül jó páran beépített emberek voltak valamelyik bűnüldöző szervezettől. Pech nekik. Ráadásul elég sok gyilkosságot kötnek hozzád, amiket valójában el sem követtél…
- Barmok – csúszott ki a számon akaratlanul is, mire Randy hangosan felröhögött.
- Ráadásul – folytatta a Caudillo a rövid közjátékot követően – idén a tíz bűnöző közül hármat sikerült lekapcsolniuk, így muszáj volt frissíteniük néhány aktuális célponttal. És úgy tűnik – billentette egy kicsit oldalra a fejét elgondolkozva -, hogy elég nagy reklámfogás vagy az FBI-nak, nemcsak azért, mert te vagy az első nő, aki rákerült a Listára, hanem a munkád miatt is. Különlegesnek számítasz a bérgyilkosok között, hiszen a személyazonosságod alig egy-két évig volt titok csupán, te képviseled azokat a gyilkosokat, akiknek kilétét néma homály fedi. Például Randyt. Ez pedig naggyá tesz, hatalmat ad a kezedbe, emiatt pedig büszke vagyok rád, ám mégis féltelek, mert így egyre többen fognak rád szállni. És nem akarom, hogy egy cellában végezd. Remélem, tisztában vagy azzal, miért. – Bár a hangja aggódó volt, az újabb célzást így sem rejtette véka alá. Jól csináltad, „drága Sunshine-om”, de a szitu még mindig ugyanaz volt: ha elkapnak, vége a játéknak.
- Értem. Köszönöm – hajtottam le a fejemet. Világos volt, hogy ezentúl kétszáz százalékosan kell majd azon igyekeznem, hogy hű legyek a címemhez és ne kapjanak el, hiszen mostantól minden sarkon vadászhatnak rám. Floridában úgy ahogy biztonságban voltam, mivel a Caudillo a markában tartotta az itteni rendőrséget, még Miami FBI központjának ügynökei sem tudtak velünk mit kezdeni. De a napfényes állam határain túl már más volt a helyzet: futsz vagy meghalsz. – Uram, mit teh…

- Mr. Bachman! Hírt kaptunk Kaliforniából! Azt írják… - Kérdőn pillantottam hátra a betoppanó alakra, aki a mondatom közepén szakított félbe.
Más helyzetben az ájulás határán lévő srác látványára hangosan felnevettem volna, ám jelenleg puszta szánalmat éreztem iránta. Vékony, remegő teste, hatalmasra tágult szemei és öntudatlanul mozgó szája, melyeken egy nyikkanás sem jött ki mind elárulták, hogy még nem nagyon sikerült belefutnia a Caudillóba. Úgy nézett ki, mint egy partra vetett hal, aki várja a rá leselkedő halált, képtelen volt bármi érdemlegeset is csinálni, csak állt az iroda ajtajában, s pislogás nélkül bámulta árnyékban ülő vezetőnket.
- Ha fontos dologról van szó, gyere csak közelebb, gyermekem – intette magához a fiút főnökünk, Randy pedig egy óvatos oldalpillantást követően az érkező hírhozó felé fordult.
- Mi történt, Martin? – kérdezte, a megnevezett kölyök pedig vontatott léptekkel sétált közelebb hozzánk. Tripla veszélyt érezhetett, valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy a három rá meredő szempár közül melyiktől tartson a legjobban: a nagyfőnöktől, vagy a jobb kéztől és az első számú bérgyilkostól, akik élőben is vele voltak.
- Az üzenet magától az… az Angyaltól jött – motyogta félhangosan, lesütött szemekkel. Erre viszont érdeklődve araszoltam hozzá közelebb. Mégis miről lehet szó, ha Kalifornia vezetője személyesen tudat velünk valamit? – Azt… azt mondja, Georgina… Georgina Diamondot elkapta az… az FBI – nyögte ki nagy nehezen, s amint mondandója végére élt, félelmét nem leplezve iszkolt tőlünk tisztes távolságba.

- Georgie-t? – szaladt ki a számon akaratlanul is. – Nem lehet, hogy tévedés történt? Mégiscsak az Angyal legfőbb segédjéről van szó…
- Mikor kapták el? – állt fel a helyéről Randy, majd elgondolkodva járkálni kezdett az íróasztala előtt. Mindannyian tisztában voltunk azzal, mit jelent, ha valakinek sikerült elfognia az USA legjobb tolvaját, de egyedül feljebbvalóm volt az, aki az emiatt érzett idegességét pótcselekvéssel vezette le.
- T-Tegnap, uram. Jelenleg az FBI Los Angeles-i központjában tartják… való… valószínűleg a Szövetség legbelsőbb köreinek információit akarják belőle kiszedni.
- Ha ez így van, akkor hogy lehet még életben? – horkant fel a Caudillo váratlanul, eltorzított hangjában a szokásos, negédes udvariaskodásának nyoma sem volt, színtiszta undort lehetett belőle csak kihallani. – Minél közelebb van valaki a főnökéhez, annál több titkot adhat ki. Csak egy megfelelő képességekkel rendelkező savant vallatóra van szükség, és gyakorlatilag azonnal köpni fog – csapott az asztalára haragosan, mire a Martin nevű hírhozóval összerezzentünk. Ő valószínűleg azért, mert a főnökök főnökét látta dühöngeni, én meg, mert rájöttem, hogy sokkal vékonyabb cérnaszálon táncolok, mint eddig hittem. A Nagy Ötös tagjaként magas pozícióban voltam, ám csak most döbbentem rá, hogy számos előnye mellett vészhelyzetben mekkora hátrányt is jelenthetett számomra a tudásom.
- Bocsáss meg, uram – fordult Randy a Caudillo felé, aki jobb keze békítő hangjától valamivel nyugodtabban dőlt hátra a székében -, de Kaliforniában az elfogott tagok kivégzése nem úgy megy, mint nálunk. Sőt, egyik másik államban sem képesek rá… nos, azért amiért – villant rám és Martinra a tekintete.

Inkább nem akartam belegondolni, mit értett a ködös fogalmazás alatt, s tudtam, hogy nem tetszene, ha megtudnám, hogyan is teszik el láb alól azokat, akik egyszer a kopók karjai közé kerültek. Azonban a vállam felett hátranézve rájöttem, hogy a fiatal hírhozó bizony a lehetőségek széles tárházát képzelte már el, az arca ijesztően elsápadt, szája kiszáradt, úgy nézett ki, mint aki helyben szívrohamot és sokkot készül kapni. De ha még néhány évet élve kihúz a Szövetségnél, rá fog jönni, hogy jobb az „amit nem tudok, az nem fáj” gondolkodásmód szerint élni.
Óráknak tűnő másodpercekig mindhárman csenden vártuk főnökünk reakcióját, aki a sötétben megbújva dobolt az asztalán, mindössze ujjainak ütemes, eltorzított koppanása töltötte be Randy hatalmas irodáját. A tény, hogy Georgina Diamondot elkapták, alapvetően megrengette az FBI hasznavehetetlenségébe vetett hitet, már csak a képessége ismeretében is. Tudtuk, hogy rajta kívül a Szövetségi Nyomozóiroda legfőbb célpontjai a Chicagóban lakó Morgan Reed és én voltunk – a Listára való felkerülésemen kívül is -, ezek után valószínűleg az egész szervezet azon lesz, hogy kettőnket kiiktasson a Szövetség rendszeréből.
- Rendben – szólalt meg a Caudillo hirtelen. – Döntöttem. Drága fiam… Martin, igaz?
- I-Igen… - pislogott fel a főnökre a fiú megilletődve.
- Martin, köszönöm a hasznos információt, most elmehetsz! Néhány perc múlva Randy egyik embere keresni fog a válaszüzenettel, amit továbbítanod kell Kaliforniának és az Angyalnak is. – Szinte alig fejezte be a mondatot, a srác szinte köddé vált, úgy spurizott el a biztonságot jelentő kijárat irányába, hogy az még egy olimpikon rövidtávfutót is lenyűgözött volna.

- Uram, mi mit tegyünk? – érdeklődött Randy, mikor az ajtó becsukódott, mi pedig újra a hangszigetelt szoba titoktartási előnyét élvezhettük.
- Édes Sunshine-om, feladatom van számomra – intézte a Caudillo hozzám a szavait.
- Mi lenne az? – léptem hozzá közelebb.
- Szedd össze a csapatod és szervezzetek meg egy behatolást és információszerzést. Tudni akarom, mennyit tudnak rólad, Floridáról és az egész szervezetről azok a nyomorultak! Tudják meg, kik jártak náluk és milyen erősek, de ne hagyjatok magatok után nyilvánvaló nyomokat, megértetted?
- Igenis! – húztam ki magam.
- Helyes, pontosan ilyen választ vártam – lágyult el a hangja. – Ha kell, kérjetek segítséget Randytől vagy Matt-től, biztosan készséggel állnak majd a rendelkezésetekre. – Feljebbvalóm elgondolkodva bólintott, valószínűleg ő is azt próbálta kitalálni, vajon mit is találhatott ki főnökünk legújabb küldetésünknek. – Holnap vagy holnapután hajtsátok végre az akciót, bízom benne, hogy a drága Blondie-nak elég idő lesz ez ahhoz, hogy minden szükséges tudnivalót begyűjtsön. A feladatotok pedig nem más, mint…

***
- Rátetováltattad a pasid nevét a hátadra?! – kiáltotta Blondie, mire egy pillanatra megállt az élet a Rubinvörös nagy átalakító show-ja közben.
- Csak a monogramját – nyúltam hátra öntudatlanul, hogy végigsimítsak az egymásba fonódó, finom, régies stílusú V és B betűkön.
Valahol meg lehetett írva, hogy Randy után mindenki másnak is rá kellett jönnie, mire fel volt két napig leragasztva a lapockám. Először természetesen Candynek, aki éppen akkor méltóztatott betoppanni az öltözőbe, amikor leszedtem a tapaszt, hogy újfent megnézhessem, mit is alkotott a tetováló srác. Az aprócska kínai pedig visítva vonszolt ki a bárrészlegbe, hogy szőke barátnőnknek – és hangereje miatt az összes jelenlévő táncosnak is – elújságolja a hírt és megmutassa a bizonyítékot.
A bárpult felett átpillantva néztem végig a többi lányon, akik amint észrevették szigorú tekintetemet, nyomban folytatták is a munkájukat. Bár a Rubinvörös volt a városban a legdrágább sztriptízbár, Justice sokkal inkább a táncosait alkalmazta a hely takarítására és átalakítására, mint egy csapat idegen takarítót és karbantartót, akik nem voltak savantok és nem is bízott meg bennük. És bár a munka néha elég fárasztó volt – ezt többnyire Candytől hallottuk -, egész jó kis csapatépítő tréningnek bizonyult.
- Shiny, szívem, figyelj rám egy kicsit – kapta ki a kezemből hacker barátnőm a konyakos üvegeket, amiket éppen elpakolni készültem. A vállaimnál fogva fordított maga felé, erőteljes, tiszteletet parancsoló hangját és engem tíz centivel leköröző magasságát használta ki, hogy megragadja a figyelmem. – Ne vedd magadra, de napok óta úgy nézel ki, mint egy mindenre elszánt, ösztrogénnel és szexuális vággyal túlfűtött, kiéhezett harci szuka…
- Miért van az, hogy ha azt mondod, ne vegyem magamra, majdnem mindig olyat mondasz, amivel tuti megsértesz? – szúrtam közbe, de rám se hederített.

- Van ennek bármi köze ahhoz, ami azon a randin történt köztetek? Vagy amit mondott? – kérdezte.
- Úgyis tudod a választ… - motyogtam, majd feltűnően tanulmányozni kezdtem a fényes, fekete pultot, mintha az lenne a legérdekesebb dolog, amit valaha láttam.
- Shiny – sóhajtotta, és elengedett, hogy egy lépést hátrálva megnézhessen magának. Mindig ezt csinálta, ha valamiről jobban meg akart győződni, hogy később elkönyvelhesse magában, a következtetései helyesek voltak. – Sosem hittem volna, hogy egyszer látni fogom, hogy ennyire megrettensz valamitől, az meg a legvadabb álmaimban sem szerepelt, hogy pont a lélektársad szerelmi vallomása lesz az a valami. Soha senki nem állította, hogy egy ilyen kapcsolat tele van rózsaszín köddel és cukormázzal, csak mert a felek egymásnak lettetek szánva, néha adódhatnak komoly problémák is. Jelenleg ez éppen az, hogy félsz az érzelmeidtől, ami esetetekben érthető is… De csak akkor tudjátok megoldani, ha beszéltek egymással. Azt hiszed, nem látszik rajtad, hogy hiányzik neked? Biztos úgy vagy vele, remekül leplezed, de mióta találkoztatok egymással, az vagy, amit a neved is jelent: ragyogó, majd' kicsattanó napsütés. És hogy továbbvigyem a metaforát, az utóbbi napokban inkább egy viharfelhőre hasonlítasz. Szóval légy bátor bérgyilkos, és keresd meg a te FBI ügynöködet! – mosolygott rám végül a monológja végeztével.
Néhány másodpercig úgy tettem, mintha a szavait mérlegelném, de az igazság az volt, hogy Blondie McKnight orbitális IQ-jával és emberismeretével már megint tökéletesen végigvitte azt a gondolatmenetet, ami a fejemben lejátszódott. A különbség annyi volt, hogy barátnőm szigorú tekintete adott egy kis plusz lökést is.
- Miért van az – sóhajtottam a fejemet ingatva -, hogy csak egy évvel vagy idősebb nálam, de úgy beszélsz, mintha legalább fél évszázaddal többet láttál volna a világból? Ráadásul még hitelesen is csinálod – mosolyogtam rá, a nyakát átkarolva húztam közelebb magamhoz.
- Tudom, szörnyen tapasztalt vagyok – emelte égnek a tekintetét. – Pályát tévesztettem, val'szeg inkább pszichológusnak kellett volna mennem – viszonozta az ölelésem, s hogy ne maradjon ki, az eddig szokatlanul csendben várakozó Candyt is berántotta a körbe.

Ritka, legjobb barátnős pillanatunknak néhány meglepett sikkantás és kiáltás vetett véget, s ahogy a bár előtere felé néztük, majdnem elájultam a látványtól. Az egyik táncos lány barátja éppen heves gesztikulálások közepette azt magyarázta Justice-nak, hogy a mellette álló férfi hogyan és miként vette rá őt arra, hogy beengedje az amúgy zárva tartó Rubinvörösbe. A srác mellett álló öltönyös pasas pedig nem volt más, mint az én Victor Benedictem.
Mielőtt még felvázolhattam volna magamnak egy menekülési útvonalat, a bár tulajdonosnője hátrafordult, szigorú tekintetét végigfuttatta mindegyikünkön, mintha az arcunkról akarta volna leolvasni, ki lehetett a felelős a betolakodóért.
- Kihez tartozik? – tette csípőre a kezét, szemöldökét összevonva, állát magasra emelve várta a jelentkezőt.
Felesleges volt azon filóznom, hogyan is léphetnék meg innen nagyon gyorsan, Vick zseniális megérzései elvezették hozzám a pillantását, acélos tekintetét az enyémbe fúrva érte el, hogy minden menekülési tervem elszálljon az agyamból.
- Hozzám – léptem elő megadva magam a pult mögül, és kíváncsian vizslató szempárok kereszttüzében sétáltam oda a főnökasszonyhoz és ügynökömhöz. – Az én barátom – morogtam halkan, ezzel a megjegyzéssel pedig sikerült elérnem, hogy Justice leesett állal bámuljon rám, Victor meg úgy, mintha arcon csaptam volna.
- Shiny – nézett le rám a tulajdonosnő megrovón -, ismered az szabályokat. Pasikat nem hozhatsz be, ha zárva va…
- Nem is hívtam – szóltam közbe, majd egy gyilkos pillantást vetettem lélektársamra.
- Beszélnem kell vele – lépett mellém Vick, karját reflexszerűen fonta a derekam köré. – Fontos – tette hozzá nyomatékosítva.

Justice tekintete néhány pillanatig elgondolkodva járt ügynököm és köztem, végül sóhajtva bólintott.
- Rendben. De csak most az egyszer. És amint végeztetek, te lelépsz innen. Nem érdekel, hogy ügynök, hős savant vagy Shiny lélektársa vagy, ezen a helyen az én szabályaim érvényesek, felfogtad? – húzta ki magát, szavaival pedig elérte, hogy pillanatok alatt a példaképemmé nője ki magát. Egyetlen embert sem ismertem, aki ilyen lazán vette volna Victor Benedict jelenlétét, ám a Rubinvörös vezetőjét a legkevésbé sem zavarta, ahogy ügynököm hűvös, szürke tekintetével gyanakodva méregette.
- Köszönöm. Ígérem, többet ilyen nem fog előfordulni.
- Oké, mostmár gyere – ragadtam meg a karját, magam után húzva indultam a különszobák irányába, ahol kettesben tudtunk beszélgetni.
Egyikünk sem szólt semmit, de a feszültség érezhetően vibrált körülöttünk, ami akkor öltött villámcsapásnyi méreteket, mikor az egyik parányi szoba mélyvörös, hangszigetelt ajtaja becsukódott mögöttünk.

- Mit szeretnél? – fontam keresztbe a kezeim, egyből belevágtam a közepébe.
Vick azonban nem válaszolt, csendben nézett körül a helyiségben, arcáról minden egyes másodperc elteltével egyre jobban olvadt le a maszkja, helyét csodálkozás és gyengédség vette át. Csak ezeket az érzelmeket látva jöttem rá, hol is voltunk pontosan: ezen a helyen találkoztunk először. Bár alig telt el két és fél hét az óta, mégis olyan érzésem volt, mintha az az idő fényévekre lett volna. És kivételesen nem is volt itt egy hulla sem egy akcióm végtermékeként, csak ő és én. Összezárva egy olyan helyen, ahol meglehetősen extrém dolgokat lehetett művelni, ráadásul olyan hangosan, ahogy csak akartuk. Valószínűleg Blondie-nak igaza volt a harci szuka hasonlattal…
- Megmagyaráznád nekem – fordította figyelmét végül rám, szemét a harag lángja sötétítette el, ami egy pillanat alatt felperzselte az előbbi gondolataim -, hogy mégis hol a francba voltál a napokban?! Van fogalmad róla, mennyire aggódtam?! Ráadásul azok után, amit csináltunk… illetve majdnem csináltunk… És ha ez még nem lenne elég, ma reggel azt a hírt kaptam, hogy a lélektársam felkerült az FBI tíz legkeresettebb bűnözőjének listájára, nagyrészt a miatt, amit az elmúlt héten művelt. És mit ad Isten? Pontosan ennyi ideje nem hallottam felőle semmit, mert olyan erős pajzsot húzott az elméje köré, amiről tudta, hogy nem tudom áttörni. Szóval, Sunshine? Beavatnál?!
Ha dühtől és csalódottságtól fűtött szavai nem lettek volna elegek, a teljes nevem használata pontosan a tudtomra adta, mennyire haragszik is rám valójában. Tisztában voltam azzal, hogy nem volt túl nagy ötlet csak úgy eltűnni, de abban az idegállapotban ez tűnt a legjobb megoldásnak.

- Dolgom volt – vontam meg a vállam.
- Dolgod? – nevetett fel keserűen. – Dolgod?! Na, ne mondd! És mégis mi, ha szabad kérdeznem? – Arcomat két tenyere közé fogva kényszerített, hogy nézzek rá, s bár szemei szikrákat szórtak, érintése meglepően gyengéd volt. – Sunshine… Nyolc napja valaki folyamatosan írtja az ide kiküldött ügynököket, minden nyom hozzád köthető, te pedig hirtelen felszívódsz. Vagy harminc társam vesztette életét, és mindenki azt hiszi, miattad…
- Vick… - kezdtem halkan, már éppen azon voltam, hogy kezeit lefejtsem magamról, de mikor megláttam szemében a kétségbeesést, inkább csak titkon átadtam magam annak a jóleső érzésnek, hogy bőre az enyémhez ért és kellemesen melengette azt.
- Te voltál? Te ölted meg őket?
- Nem mindet – sütöttem le a szempilláimat. Életemben először szégyelltem magam azért, aki voltam, ez pedig egyáltalán nem tetszett. Az viszont még jobban nem volt ínyemre, hogy ez az érzés a lélektársam jelenlétében kerített hatalmába. – Egy részükkel én végeztem, de nem tudok egyszerre több helyen is ott lenni… Mások is ezt a feladatot kapták parancsba… És… sajnálom – motyogtam halkan.
- Sunshine – döntötte homlokát az enyémnek erőtlenül. – Szeretlek, de néha képtelen vagyok megérteni téged. Mikor úgy néz ki, minden tökéletes, a rákövetkező nap mintha szándékosan húznál falat kettőnk közé és… Mi az? – húzódott távolabb kissé, mikor feltűnt neki, hogy úgy nézek rá, mint aki citromba harapott.
- Hogy vagy képes csak így kimondani? Ilyen egyszerűen, mintha annyira természetes lenne? – csúszott ki a számon akaratlanul is.
- Mégis mit? – kérdezte értetlenül.
- Azt, hogy szeretsz. Szinte már sportot űzök abból, hogyan akasszalak ki, te meg hirtelen szerelmet vallasz nekem. Nekem viszont halvány fogalmam sincs arról, mit reagáljak erre. Hogy merem-e egyáltalán azt válaszolni rá, amit hallani szeretnél. Most meg min nevetsz?! – Ezúttal én voltam az, aki elhátrált. Éppen színt vallottam neki, erre ő szinte már groteszk jókedvvel kiröhögött. Ezek után próbálja meg nekem bebizonyítani valaki, hogy minden pasi olyan marha egyszerűen működik. Az enyém rá az élő kivétel, hogy nem.

- Ezért kerültél? – emelte fel az államat óvatosan, hogy ránézzek. – Ez volt az oka?
- Mondtam, hogy dolgom volt – válaszoltam fapofával, de végül halkan és kevésbé szemtelenül hozzátettem. – De ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne akarjalak keresni…
- Csak hogy tudd, kiakasztottál. Nagyon. Ezúttal tényleg sikerült. Iszonyatosan dühös voltam rád, és biztos vagyok benne, hogyha tegnap vagy tegnapelőtt rád találtam volna, olyan dolgokat vágtam volna a fejedhez, amiket most bánnék. Trace, Uriel, Will ereje és Diamond különleges, nyugtató képessége is majdnem kevés volt ahhoz, hogy lehiggadjak. Hallani arról, mit tettél néhány ügynökkel és valóban szembesülni azzal teljesen más volt, úgy éreztem, ehhez már kevés vagyok. Főleg a ma reggel után. Mikor megláttam a neved azon a listán, életemben először gondoltam egy ügyre úgy, hogy ezt biztos nem fogom tudni megoldani. Képtelen lennék ezek után megvédeni a szerelmem és mindeközben azt tenni, amire a főnökeim kértek. Azt hiszem, nem mertem belegondolni, hogy annak ellenére is képes vagy ügynököket ölni, ami kettőnk között van. Amint kiderült, hogy a lélektársam vagy, könnyebbé vált megértenem a te nézőpontodat is, azonban most megnehezítetted.
- Ez nem fog tetszeni – szóltam közbe halkan -, de most is van magyarázat az én szemszögemből. – Mikor nem mondott semmit, valamivel bátrabban folytattam. – Bűnözőket ölni nekem kicsit olyan, mintha a saját bajtársaimat gyilkolnám le. De ha egy bűnüldöző szervezet tagjáról van szó, az elégtétel azokért, akik miattuk haltak meg. Olyan ez, mintha neked a nyomozás akadályozásának megelőzéséért kellene megsebesítened, mondjuk, egy rendőrt, vagy mozgásképtelenné tenned egy börtöntölteléket. Mindketten küldtünk már halálba embereket a másik oldala mellől, ezt pedig nem tudjuk megmásítani. A tetteimet csakis azért sajnálom, mert te beléptél az életembe, de ettől még ugyanúgy bérgyilkos maradok.

- Tudom. Egyszerűen csak nem esett jól szembenézni az igazsággal. Rá kellett döbbennem, hogy soha nem lesz belőled otthonülő, sütögető, kertvárosi asszonyka – simított végig az arcomon.
- Ezt akarod? – néztem rá hüledezve. – Ennyire bizarr álmaid vannak?!
- Nem – rázta meg a fejét mosolyogva. – Isten ments, inkább üldözlek életem végéig. Csak ez az egész olyan hirtelen jött, még annyira se tudtam rá felkészülni, mint mikor először hallottam meg a hangod a fejemben. – Mielőtt még bármit reagálhattam volna, karjait szorosan körém fonva ölelt magához, arcát a hajamba temette, kezével gyengéden simogatta a hátamat. – Fura, ha ettől most jobban érzem magam? – motyogta halkan, éreztem, hogy a kérdést leginkább csak magának szánta.
- Sajnálom – suttogtam a zakójába, mire még szorosabban ölelt. – Nagyon sajnálom. Mindent. Őszintén.
- Bár ez már nem hozhatja őket vissza… azt hiszem, ennél többet nem mondhatsz – válaszolta halkan.
- Dühös vagy még rám? – kérdeztem.
- Egy kicsit.
- És csalódott?
- Halványan. De talán tovább enyhül, ha megmagyarázod ezt a kis tetoválást a lapockádon. Nyolc napja még nem volt itt – simított végig nevének kezdőbetűin.
- Ha egyszer Alzheimered lesz – bontakoztam ki karjai melegségéből -, ez alapján a neved talán eszedbe jut – válaszoltam ártatlanul. – Ez nyálasan fog hangzani, szóval vissza ne halljam, különben letagadom, de… szükségem volt valamire, ami mindig emlékeztet arra, hogy ami köztünk van – mutattam rá és rám -, az örökre szól. Minden hibája ellenére. Azért tudtam szemrebbenés nélkül megölni a társaidat, mert még most is alig tudom elhinni, hogy te valóság vagy. És csak az enyém – tettem hozzá suttogva.

Victor nem mondott semmit, helyette száját erőszakosan az enyémre tapasztotta, nyelvével utat tört magának, a fenekemnél fogva húzott magához. Úgy csókoltuk egymást, mintha évek óta félholtam vándoroltunk volna a forró és száraz csóksivatagban, most pedig végre megtaláltuk az éltető vizet. A testünk összesimult, akárcsak egy puzzle két darabkája, a bőrömön apró, elektromos kisülések keletkeztek ott, ahol hozzám ért. Beleborzongtam az érintésébe, felpipiskedve követeltem édes ízéből még többet és többet.
Csak akkor szakadtunk el egymástól, mikor már végképp nem jutott egyikünk sem oxigénhez. Kifulladva, kissé még ködös tekintettel néztem fel rá, Vick elsötétült szemekkel és halovány mosollyal a szája sarkában mért végig. Az agyam hátsó zuga érzékelte, hogy lecsúszott felsőm és kivillanó melltartóm látványa tetszhetett neki ennyire, de nem foglalkoztam vele.
- Hadd tegyem jóvá – néztem fel rá, mire egy értetlen pillantást kaptam válaszul. – Amit tettem. Legalább neked. A játékon kívül – magyaráztam.
- Jóvátenni? – vonta fel a szemöldökét, majd sokat sejtetően végignézett a szobában.
- Nem erre gondoltam – csaptam a karjára nevetve, Victor erre úgy nézett rám, mint egy kisfiú, akitől elvették a fagyiját. – Mit csinálsz ma este?
- Ma este? – csillant fel a szeme, de azonnal el is komorult. – Én vagyok az éjszakás, tizenegyre bent kell lennem.
- Szuper, a program nagyjából úgyis addig tartott volna. És az még mindig nem az, amit te szeretnél. Már csak azért sem – mondtam tovább gyorsan, mikor már nyitotta volna a száját tiltakozásul -, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy Blondie-nak van egy elmélete arról, hogy most éppen mit csinálunk. Én pedig szeretném, ha büszke lenne rám az önkontrollom miatt.

- Miért okoznánk neki csalódást? – kérdezte tágra nyílt szemekkel. – Elég sok mélyenszántó beszélgetésünk volt már – jegyezte meg, utalva ezzel az első tengerparti beszélgetésünkre, amikor arra céloztam, hogyan nem juthat be a bugyimba.
- Victor – szóltam rá figyelmeztetően.
- Oké – emelte fel a kezét megadóan. – Mondj egy időt és helyszínt. De miért van olyan érzésem, hogy most én tűnök a rossz fiúnak? – morogta csak úgy magának.
A kommentárját figyelmen kívül hagyta diktáltam le neki a címet és a különleges vacsora időpontját, majd azt is hozzátettem, hogy a saját érdekében milyen csokit, virágot és bort hozzon magával. Bár nem értette – és valószínűleg nem is akarta megérteni -, elgondolkodva bólogatott az instrukcióimat hallgatva. Végül határozottan kitessékeltem őt a helyiségből is, közben azon veszekedtem vele, hogy az üdvözült, színészi vigyort törölje le a képéről, mert a bár részlegen áthaladva elég sok táncos összesúgott a hátunk mögött.
Tudtam, hogy ezzel nem lett megoldva minden, s talán soha nem is lesz, hiszen a halált nem lehetett megmásítani, de valamilyen szinten találtunk egy középutat. Hálás voltam, amiért a munkája mellett képes volt meglátni az én nézőpontomat is, de fogalmam sem volt arról, ezt vajon meddig tudjuk húzni anélkül, hogy egyikünk ne esne pofára. Csak reménykedni tudtam abban, hogy a Caudillo mai terve nem fogja olyan szinten kiakasztani, mint az a rengeteg gyilkosság, amit az elmúlt nyolc napban parancsba adott rajtam kívül két másik bérgyilkosnak és Randynek. Mindemellett a szerelmi vallomásának témáját is elnapolta, mintha rájött volna, hogy az én részemről még időre van szükségem ahhoz, hogy be merjem vallani saját magamnak, amit ő már rég tudott.

- Ettől függetlenül szeretlek, Sunshine Rodriguez – suttogta, mikor elértünk a bejárathoz, búcsúzóul pedig egy futó csókot nyomott a számra, majd még egy puszit a homokomra, végül bevetette magát a kora délutáni városi forgatagba.
Amint hallótávolságon kívülre ért, előkotortam a zsebemből a telefonom, majd a néhány fontos telefonszám közül, amiket a fejemben raktároztam, beütöttem az egyiket, amit álmaimból felverve is bármikor el tudtam mondani.
- Igen? Te vagy az, Shiny? – köszöntött egy vidám, női hang a vonal túlsó végén a második csengetés után.
- Én vagyok. Julie? Mit szólnál, ha plusz egy fő vacsizna ma nálatok? Szeretnék bemutatni nektek valakit.
___________________________________________________

A céllövölde szimulátorát nagyjából úgy képzelem el, mint az oldalt látható gifen, amin Katniss éppen gyakorol a Futótűzben.
Yakuza: röviden úgy lehet jellemezni, hogy a japán maffia, aki bővebben szeretne olvasni róluk, az az alábbi linken megteheti (köszönet a Wikipédiának).
A kunairól és a katanáról pedig inkább képet linkelek, könnyebb megmutatni, mint elmagyarázni.
Ha pedig valaki kíváncsi rá, akkor itt lenne az a bizonyos lista, ami az FBI tíz legkeresettebb bűnözőjét tartalmazza. Mert valóban létezik és tényleg nyilvános, bárki megnézheti.

8 megjegyzés:

  1. Hátcijjaaaaaaa!*o*

    Úristen, Shiny tetkója! *o* Erre komolyan nem számítottam. És nekem tökre tetszik, tök aranyos indokkal varratta magára.
    Éééééés rajta van a Listán. Hmm... így végignézve a képeket, legalább lesz közöttük egy csinos arc. És ezzel - mint neki -, nekem is kettős érzésem van. Már csak a további veszélyek miatt is. :$ Amikre kíváncsi vagyok.
    Victort még mindig bírom... de ez valahogy nem meglepő. :O
    A harci szuka megjegyzésen pedig jót nevettem. :D

    Van egy olyan érzésem, hogy a 11. lövés - 2. tár is nagyon érdekes lesz. Igazam van, vagy igazam van? :O Naná, hogy igazam van. ;)

    Szóval sok sikert a vizsgáidhoz! Kitartás! Majd én küldöm az energiát.

    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hátcijjaaaaa! *o*
      Hallod, szerintem nekem a történeteimnél a tetkó már egy alapmotívum lesz, előbb vagy utóbb mindenhol felbukkan valamilyen formában (lsd. Víziboszi és a 69, a Sárkányfényben is lett volna, FP-ben a lányoknak is van, és a Tükörképben is lenne, ha nyáron nekiugrok). Egyébként örülök, hogy tetszett! :$ (Ha gondolod, egyszer lerajzolhatod... khm... :D)
      Rajta bizony. Már akkor eldöntöttem, hogy rajta lesz valahogy, mikor először böngésztem a történet miatt az FBI honlapját. Egyébként a bűnözőkről a további képeket érdemes megnézni, vannak köztük eléggé hátborzongatóak. Jönnek még további veszélyek, de ezeket egyrészt úgyis tudod, másrészt pedig elkerülhetetlenek. ;)
      Én mondtam, hogy addig fogok küzdeni, míg Victor a Top1 Benedicté nem válik. Szóval készülj, Zed napjai leáldoztak! Há! :D A harci szuka megjegyzés pedig csak úgy jött - valószínűleg azért, mert már félálomban írtam azt a részt.
      Nem tudom, honnan jött a megérzésed, de reméljük, bejön majd. :D

      Az energiát köszönöm, majd beosztom! *-* A következővel pedig ettől függetlenül igyekszem sietni. Csak hogy igazad legyen.

      xoxo

      Törlés
  2. Szia! Most nyugisan fogok írni, ígérem! Nagyon tetszett a lövöldözős jelenet, szépen kidolgoztad :) A Lista pedig... eszméletlenül büszke vagyok Shinyra. Az a csajos beszélgetés is veri a mércét a VB tetkó meg pláne. Az indoklása pedig olyan édes...! Jujj, jó Isténkém! És az a S+V beszélgetés a végén pedig..!!!! Wiiiii!! IMÁDOM. IMÁDLAK. Kíváncsi vagyok, erre a feladatra... Csak úgy, mint a randira! Ennyit a nyugi komiról. Mindegy... Ja, és sok sikert a vizsgákhoz. Drukkolok. Drukkulunk mindannyian. És persze: siess a kövivel!

    PS.: Pénteken énekórán ismételtünk. Meg is gyűlt a bajom vele... na, szóval, lényegre! A "Ri-ri" volt a tálcán kínálva többek közt. Na és ki jutott eszembe először? Na ki? Igeeeen, te bizony. Szal' legyél büszke magadra! Hátat kihúzni és mosolyogva integetni az örjöngő tömegnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Allie!
      Engem a túlpörgött kommentjeid sem szoktak zavarni, mindig feldobják a napomat! :D Örülök, hogy tetszett, az egész fejezetben talán a gyakorlós jelenettel dolgoztam a legtöbbet, hogy hihetően és reálisan tudjam átadni. És nagyon boldog vagyok, hogy a többi pedig még jobban elnyerte a tetszésed! :) Lesznek még ilyen "S+V beszélgetések" és nembeszélgetések is. ;) Elsődlegesen a randi fog következni, egy kis családi banzájjal, a feladat csak utána - de annak is különleges vége lesz.
      A biztatást köszönöm, egy hónap múlva ilyenkor a nehezén már túl leszek (csak a szóbelik és az emelt biosz fog hiányozni). A következővel igyekszem sietni, de mint említettem, bizonytalan az ideje. :)

      Jaj, Istenem! :D Ha már így parancsolgatnak, akkor nem tudok mit csinálni... *hátát kihúzza és mosolyogva integet az őrjöngő tömegnek* Egyébként pedig irulok-pirulok. :D Ez most nagyon jól esett! :D

      Ölel, Riri

      Törlés
  3. Kedves Riri! :)

    Elsőnek is nagyon sajnálom, hogy nem írtam kommentet eddig. Igazából a 10. részhez is írtam egyet, de nem tudom mi történet, a blogspot kitörölte, vagy megsemmisítette önmagát. -.- Ehhez pedig azért nem írtam eddig, mert úgy emlékeztem írtam... aztán rájöttem, hogy csak akartam... Ne is törődj velem, eléggé szétszórt vagyok mostanában, azt sem tudom hol a fejem.
    Ettől függetlenül elolvastam a részt, és fantasztikus! :D Az, hogy Sunshine rákerült a Listára, bennem egyszerre vált ki elismerést - mert azért ez már tényleg jelent valamit -, illetve félelmet, mert így már bármikor jöhet valaki, aki felismeri. Jobban kell majd ügyelnie a dolgokra. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit adott a Caudillo feladatnak, mert előre érzem, hogy lesz még konfliktus Victor és Sunny között emiatt. És ha már itt tartok! :)
    Az előző részhez írtam már - csak válószínű törölte, szóval nem láttad -, hogy nagyon tetszik, ahogy Vick és Sunny kapcsolata mélyebb lesz. Egyre inkább megismerik egymást, és annyira természetesen jönnek ezek a beszélgetések is, mint ami ebben van. Szegény Victort pedig már én sajnálom. :D Sunny kiéhezteti őt! :D De meg is értem, hogy miért nem történet még semmi komolyabb. Lélektárs ide vagy oda, azért kell a megfelelő bizalom ehhez... na meg megfelelő hely. :D
    Arra nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz most a randival szóval nagyon várom a következőt. (Csak hogy csatlakozzam az előttem szólókhoz.)
    Sok sikert a vizsgákhoz, nagyon remélem, hogy jól fognak sikerülni! :)

    Ölel, Sam. :)

    Ui.: Ha elfelejtek kommentelni tényleg sajnálom, csak mostanában eléggé sok problémám van, és itt nem csak a suliról beszélek. De ez mindegy is. :) Igyekszem majd mindig írni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sam!

      Hmm... gondolom, a Blogger megint hozta a formáját, ivott, részeg lett és nem ment haza, hanem csinálta a fesztivált. (Nahát, micsoda allegória így korán reggel...) Egyébként semmi gond, én is el vagyok havazva, lassan már azt se tudom, hanyadikán van 1-je.
      És örülök, hogy tetszett! ^^ Rajta lenni a Listán valakinek elismerés, valakit kiakaszt, de nem az lesz itt a legnagyobb gond, hogy Sunshine rákerült, akadnak nekik ennél jóval nagyobb problémáik is - idővel. A feladatukra is hamarosan fény derül, és konfliktus is lesz még közöttük, de nem pont úgy, mint eddig. Mert akkor Sunny lesz az, aki kiakad. ;)
      Nagyon boldog vagy, hogy kettejük kapcsolatát is szereted! :) Nem akartam annyira elsietni, még akkor is, ha a könyvben pl. Trace és Diamond "rettenetesengyorsan" haladtak ezzel az egésszel; egy bérgyilkos-ügynök kapcsolatnak azért több idő kell ehhez. Shiny pedig szándékosan húzza ennyire, de egyszer a nagyfiú is megkapja majd, amit akar. A megfelelő helyen. :D
      A randit szerintem a mai nap folyamán elkezdem írni, ha minden jól megy, lehet most, vagy jövő héten kikerül. De igyekszem sietni vele! :)
      A drukkolást pedig köszönöm! :)

      Ölel,
      Riri

      Törlés
  4. Drága Riri! :)
    Nagyon sajnálom, hogy csak most tudok írni neked, de a finn cserediákomnak ma ment a gépe, a héten pedig meghalni nem volt időm, így csak mostanra sikerült elolvasnom a fejezetet.
    A fejezet elején, ahol Sinny a szimulátorban "játszott" néha nem tudtam eldönteni, hogy hány ellenfele is van, de bérgyilkoshoz híven jól állta a sarat. Randyt Vicktor helyében szinte biztos, hogy kinyírnám, mondván, hogy ne nyúljon a barátnőmhöz, sőt, még csak rá se nézzen! A Caudillo (remélem jól sikerült leírnom) pedig még így, olvasva is kissé megrettentőnek tűnik. Viszont megtudtuk a választ arra, hogy ki talált rá Sunshine-ra. Az a bizonyos lista pedig... Igen, megértem a problémát, de éljen a feminizmus és a női egyenjogúság! :D
    Vick és Sunny jelenetéből tudtam volna még többet is olvasni, mert nagyon édesek együtt *.* Arra a bizonyos vacsira pedig nagyon kíváncsi vagyok! Remélem valamivel zavarba fogja hozni Jeff a fogadott lány pasiját! :D
    Ismételten csak azt tudom mondani, hogy egy nagyon jó részt hoztál össze, amiben bár választ adtál az előzőekben felmerült kérdésekből néhányra, felmerültek újabbak is. Megint! :D
    Sajnálom, hogy ennyire sablonos véleményt sikerült összehoznom, ráadásul ilyen későn, de szerintem ezt most tudjuk be a finn és szerb cserediákoknak, akik a héten itt voltak.
    Sok sikert a tanuláshoz! Az én barátaim is nagyban készülnek már, de ha nekik megy, akkor neked is sikerülni fog! :)

    Ölelés, Gabby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gabby!
      Semmi gond, tudtam, hogy elfoglalt voltál, és nagyon örülök neki, hogy a sok dolgod és a - gondolom - fáradtságod ellenére elolvastad és írtál is. :)
      Pedig az elején ügyeltem arra, hogy ne vesszek el az ellenfelek között, de ezek szerint a matek ilyen szintű formája mégis kifogott rajtam. Bár a lényeg úgyis a gyakorláson volt. Viszont hidd el, Randynél lesz még itt nagyobb probléma is, aki Victort túlságosan is idegesíteni fogja, már-már tettlegességig is. :D A Caudillo pedig még fel fog tűnni, nem a semmiért az egyik központi gonosza a történetnek. A feminizmus pedig jó dolog. :'D Ha lúd, legyen kövér. :D
      Lesz még Vick és Sunny jelenet dögivel, ahol megmutathatják, mitől döglik a lény és olvad a jég. ;) A vacsit már elkezdtem írni, Benedict uraság most lépett be az oroszlán barlangjába. És Jeffbe sem kell majd csalódni, elvégre fel kell készülnie arra, mikor már Honey fog pasikkal hazaállítani. :D
      Örülök, hogy tetszett ez a rész is! :) Ó, a kérdések és válaszok száma az elkövetkezendő időben meg fog nőni, és egyszer bekövetkezik az a pont is, mikor már csak a válaszok fognak áramlani. ;)
      És tudom, mivel jár egy ilyen cserediákprogram, nálunk is voltak már párszor, az mindig elég mozgalmas időszak volt. A sulimba meg egy csomó szerb jár, ők magukban is elég fárasztóak tudnak lenni.
      A drukkolást pedig köszönöm! :) Igazából csak azért aggódom, mert az állatorvosihoz magas pontszám kell, szóval muszáj terepni. De legalább annyi jó hírt már kaptunk tegnap, hogy az emelt biosz írásbeli és szóbeli helyben lesz, szóval legalább nem kell messzire mennem - csak a szomszédba. :'D

      Puszi, Riri

      Törlés