Újratöltés 1.

Sziasztok, drágáim! 

Ki hogy van ezen a - legalábbis itt - kissé szeles, de napsütéses szombat délelőttön?

Mivel már túl az Óperencián, túl a tengeren vagyok a magyar, matek (matek 1 - 9533657323 Riri, de persze, hogy az a bizonyos egy az érettségin jött be neki...), töri szentháromságán, így szerdai emelt bioszig tartó szünetemben meghoztam nektek a novellafüzér első részét. Ezeknek kivételesen címe is lesz, hogy kreatívkodjak magamnak egy kicsit, na meg hogy felkészüljek egy fanfic nélküli, saját történetes jövőre.

Erről a novelláról két dolgot mondanék:

1.: A cselekménye a Catching Sunshine idejében játszódik, méghozzá a 11. és a 12. lövés között.

2.: Sok-sok Shiny szemszög után most az érem/mágnes másik oldala/pólusa is reflektorfényt kap, s csak remélni tudom, hogy elfogadhatóan adtam vissza a pasi szemszöget. 

Nem is rizsázok tovább, inkább hozom az olvasnivalót, a 12. lövés pedig majd valamikor május 14-e után fog érkezni.

Jó szórakozást, remélem, tetszeni fog! ^^

Ölelés, Riri

Kapd  el   Sunshine-t!

- The coldest blood runs through my veins

You know my name -

Chris Cornell - You Know My Name
(Casino Royale theme)

- Will, én esküszöm, megfojtalak! Akkor legalább Crysatlnak nem kell majd a lélektársad keresésével gyengítenie magát, mivel nem lesz kinek megtalálnia – morogtam a telefonba búcsúzóul az öcsémnek, majd kinyomtam, mielőtt egy újabb löketnyi bocsánatkérést zúdított volna rám. Általában értékeltem a lazaságát, meg azt is, hogy mindennek a pozitív oldalát látta, de ma fáradt voltam, ingerült és a legkevésbé sem vevő a bakijára.
Elég világosan megmondtam a tesóimnak, hogy Sunnyról egy szót se a szüleinknek, erre ez a fafej két perce ártatlanul közölte velem, hogy véletlenül elszólta magát anyánknak. Anyánknak! Ha még apáról lett volna szó, de nem, muszáj volt a két rossz közül a sokkal zűrösebbiket beavatnia abba, hogy megtaláltam a lélektársam. A családom Coloradóban maradt tagjaiból pedig simán kinéztem, hogy felpattantak az első gépre, hogy rájöjjenek, miért is rejtegetem annyira azt a lányt. Mert elijesztenék őt, azért. És a hátam közepére se kívántam, hogy megint eltűnjön több mint egy hétre, hogy aztán egy rakás hullával a háta mögött akadjak rá újra, megspékelve mindezt egy jókora vérdíjjal a fejére tűzve.
A fejemet a fejtámlába vágva dőltem hátra a bérelt BMW ülésében, a mobilomat ledobtam az anyósülésre, közben igyekeztem nem arra gondolni, hogy kilenc órával ezelőtt egy másik autóban ugyanazon a helyen mik történtek és majdnem történtek. Muszáj volt megálljt parancsolnom a fel-felbukkanó képeknek, mert a nadrágom egyre jobban feszült Sunny karcsú, hajlékony testének és kutakodó, finom, izgató érintéseinek emlékére. Istenem, az a nő teljesen kikészített, és még csak fogalma sem volt róla, mennyire!
A szememet behunyva egy pillanat erejéig megadtam magam a vágyfoszlányoknak, amik tüzes bérgyilkosom hiányában állandóan maguk alá temettek. A két héttel ezelőtti Victor Benedict fejében valószínűleg ezek csak a hálószobai akciókra korlátozódtak volna, ám furcsa módon már más volt a helyzet. Előtérbe kerültek azok az érzelmeim, amiket eddig elnyomtam magamban, hogy csak az igazinak tartogassam, s most, hogy felszínre kerültek, nem hagytak nyugodni.

Életem eddigi legnehezebb feladata volt tegnap éjjel színt vallani neki. Sosem gondoltam volna, hogy Sunshine Rodriguez egyszer majd pont rám fog ijedt, könyörgő tekintettel bámulni, lélegzetvisszafojtva várni a válaszomat, lesni a legapróbb mozdulatomat is. Az a barna szempár, ami világosban olvadt csokoládéra, míg sötétben feneketlen, mágikusan vonzó örvényre emlékeztetett, rabul ejtett, s mire észbe kaptam, a szavak már el is hagyták a számat. Csak úgy jött. Kívülről talán összeszedettnek tűnhettem – az évek során elég nagy gyakorlatra tettem szert az ügynökséggel járó színjátszásban -, de belül semmivel sem éreztem tapasztaltabbnak magam, mint egy első randis tizenéves. És még én mondtam fél éve Trace-nek, hogy teljesen meghülyült Diamond miatt, erre tessék! Megemeltem a tétet az FBI tíz legkeresettebb bűnözőjének egyikével. Bár kétség kívül a legszexibb – és legveszélyesebb – börtöntöltelék-jelölt volt, akit valaha is el kellett kapnom. Ez már az első találkozásunkat követő sokk után is leesett, mikor tudatosult bennem, hogy a lélektársam egy elég keveset takaró babydollon kívül nem viselt mást…
Kávé! Kávéra van szükségem! – pattantak fel a szemeim. Ha elalszok, az álmaim csak megsokszorozzák a Sunnyval kapcsolatos gondolataim intenzitását, a végén pedig úgy járok majd, mint ő az első alkalommal a tengerparton: véletlenül átküldöm őket neki. És meglehetősen biztos voltam abban, hogy ha „kézhez kapná” őket, elmenekülne. Vagy kiherélne, esetleg kinyírna. Legrosszabb esetben mindhármat egyszerre.
Nem lepődtem meg különösebben, mikor nagyjából huszonöt percnyi kocsikázást követően a Mi Ami fehérre meszelt, takaros kis épülete előtt kötöttem ki; valami – vagyis inkább valaki – mágikusan húzott a kis kávézóhoz még úgy is, hogy az illető sokszor ott sem volt.

Amint a légkondicionált helyiségbe való belépésemet jelző csengő megszólalt, a velem szemközti bárpult mögül egy ismerős, szőke hajkorona emelkedett fel egy laptop takarásából. Meglepett, gyanakvó tekintetéből azonnal leszűrtem, hogy Sunny nincs itt.
- Nahát! Csak nem egy FBI ügynököt fújt erre a szél? – köszöntött Blondie erőltetett vidámsággal a hangjában, majd a válaszomat meg sem várva visszafordult a gépéhez.
Közelebb hajolva próbáltam kifigyelni, mit csinál, hátha visszatükröződő íriszében megláthatok valamit, de olyan gyorsan emelte rám újra szürkéskék tekintetét, hogy hátrahúzódni se volt időm. Ennek a nőnek bosszantóan jó időzítései voltak, ezt már bebizonyította nekem azon ritka alkalmakkor, mikor összefutottunk.
- A hozzád hasonló, túlságosan is kíváncsi alakokat cikiztem volna halálra a suliban. Tudod, ha jártam volna olyanba – jelent meg egy gonoszkodó mosoly a szája sarkában, szemét le nem vette rólam, miközben ujjai sebesen járták a billentyűzetet. – Nem zavarjuk mások privát dolgait! – csapta le hirtelen a monitort, a laptopot pedig gyorsan bedugta a pult alá. – Egyébként éppen az Szövetségi Nyomozóiroda adatbázisát törtem fel, gondoltam jobb, ha tudod.
- Érdekes állítás. De ha a helyedben lennék és valamennyit tudnék egy barátom lélektársáról, inkább befognám a számat – sétáltam a kiszolgálórészhez.
- Jaj, de nyers valaki – emelte égnek a tekintetét. – Csak vicceltem – támaszkodott rá a világos, fényes felületre. – Legalábbis ez az opció is benne van a pakliban – tette hozzá elgondolkodva, de még mielőtt közbeszólhattam volna, témát váltott. – Mit adhatok? Shiny éppen a csőtörés utáni romokat takarítja a lakásán, így vele nem szolgálhatok, szóval be kell érned az ital- és étlap választékával.

- Hosszú kávét, cukor nélkül. Elviszem – morogtam. Egy dolog, ha valaki okosnak hiszi magát, de Blondie nem hitte, hanem tudta, hogy az, amit láthatóan imádott mások orra alá dörgölni. És tudtam, ha az alvilági gondolkodásmódja valódi zsenialitással párosult – és nem szimplán a levegőbe dumált -, akkor bizonyos szempontból még Sunnynál is veszélyesebb.
Viszont ha a kétértelmű megjegyzései igazak voltak, elég valószínű, hogy ő a lélektársam titokzatos hacker haverja, akinek segítésével annyi infót megszerzett rólam. Bár ezen igazából már meg sem lepődnék, a bűnözők valahogy mindig a velük azonos szinten állókkal bandáztak együtt, és akármennyire is utáltam beismerni, ez alól az én bérgyilkosom sem lehetett kivétel.
Míg a kávégép csendesen berregve adagolta az életmentő koffeint egy papírpohárba, az okostojás szőkeség csendben méregetett, mintha azt osztályozná, vajon egy tízes skálán mennyire lehetek veszélyes. Én is hasonlókon gondolkodtam egészen addig, míg árnyék nem vetült rám. Blondie szeme felcsillant, a mögém lépő illetőt már ebből is beazonosítottam, noha a vállamra nehezedő óriási tenyér és a belőle áramló zsibbasztó energia is megerősítették a feltételezésem. Ravasz Róka párja, a gorilla-medve keverék is megérkezett, hogy szépen megjelölje a területét.
- Benedict – jött a mélyről jövő morgás a fülem mellől, túlságosan is a privát szférámon belül.
- Morgenstern – ráztam le magamról a kezét, hogy szembefordulhassak vele.
Keith Morgenstern tipikusan olyan fickó volt, akivel fiatal koromban szívesen lógtam volna együtt, míg jelenleg inkább messzire elkerültem a fajtáját. Az ok ugyanaz volt: sütött róla a bajkeverés, a maga két méterével és két amerikai focista vállának szélességével egy két lábon járó börtön-monstrum volt. A forrásaim alapján pár éve eltöltött néhány napot valamelyik floridai sitten, majd félelmetesen rövid idő alatt kiszabadult, de ettől még néhány adatbázisban fennmaradt a neve – ha a lélektársa tényleg hacker, körültekintőbben is eltörölhette volna a nyomait. Így a Szövetség floridai tagállamában Sunnyn kívül ő volt az a bűnöző, akinek ismertük az arcát és a legfontosabb személyi adatait.

- Csak egy kávéra jöttem – néztem fel rá, álltam kutakodó, zöldes barna pillantását. – Nem akarok bajt, a munkaidőm lejárt – tettem hozzá. Fényes nappal egyébként sem lett volna tanácsos kikezdeni egy óriással, akinek a képességei is pusztítóak voltak, ráadásul azért kellett ülnie, mert kinyírt egy szenátort, ezzel pedig hatalmas tömeglázadást is szított. Az már részletkérdés, hogy az áldozata is tagja volt a Szövetség valamelyik államának – mint az később kiderült a nyomozás során -, de tény, hogy ő is értette a dolgát.
A biztonság kedvéért körülnéztem, hátha meglátom a kompánia utolsó tagját is, de az életnagyságú kínai porcelánbaba nem bukkant fel. Ez viszont még nem jelentette azt, hogy nem volt a közelben.
- Én is így gondoltam – rántott ki Keith a gondolataimból. Lazán a pultnak dőlt mellettem, alig láthatóan vigyorgott, de már ez az apró gesztus is sokkal őszintébbnek tűnt, mint Blondie egyetlen pislantása. Az ilyen ellentét lehetett az egyik oka annak, ami két savantot lélektárssá tett – akárcsak Sunny tüzessége és az én hűvösségem.
- Parancsolj – jelent meg a látóteremben egy halványbarna papírpohár, aminek tetején lévő nyílásán gőz szállt ki. Nem igazán tudtam felfogni, hogy itt, délen, hogy képesek a fülledt forróságban az emberek bármiféle meleget fogyasztani, de ezt inkább nem jegyeztem meg, mert ezekből kinéztem, hogy a nyakamba öntik a kávémat.
- Köszönöm – dobtam le Blondie elé némi aprópénzt borravalóval, majd a poharammal együtt arrébb araszoltam, mikor a zsebemben felberregett a telefonom. Bár úgy terveztem, teszek egy nyugis sétát a tengerparton, a munkamániás énem tudat alatt elhozta magával a mobilomat, hogy még véletlenül se lehessek magamban néhány percnél tovább.
A főnököm pár napja, mikor éppen a plafonon voltam lélektársam eltűnése miatt, váratlanul beállított ide, mert úgy gondolta, „segítségre van szükségem”. Így jött ő, az idegesítő és fontoskodó ölebe, meg egy rakás fejmosás, amiért még mindig nem sikerült kézre kerítenem a célpontom, míg a másik két fő célpont, Georgina Diamond és – mint a mai éjszakai műszakom alatt kiderült – Morgan Reed már jó néhány kihallgatáson átesett. Azt inkább nem említettem meg, hogy Sunshine Rodriguez több, mint egy szimpla bérgyilkos, különben azonnali hatállyal eltakarítottak volna Miami közeléből, hogy az érzelmeim ne szóljanak bele a munkámba. Oké, mivel mindannyian savantok voltunk, kíméletesebben bántak volna vele, de inkább elviseltem a főnököm csicskájának agyzsibbasztó rikácsolását, minthogy azon kelljen filóznom naphosszat, hogy a barátnőmet vajon mikor iktatja ki a Szövetség.

- Trace – sóhajtottam megkönnyebbülten, mikor megláttam a bátyám nevét a kijelzőn. Ez alkalommal megmenekültem. – Mi az? Gáz van?
- Úgy is mondhatjuk – felelte, majd elhallgatott, mintha nem tudná, hogyan is folytassa. Ez nem volt jellemző rá. – Will akarta elmondani, de Uriel végül lebeszélte róla mondván, hogy a jövőbeli lélektársa biztos nagyra értékelné, ha egy herélt férfivel hozná össze a sors.
- Mit csinált már megint? – mordultam fel. Napi egy hülyeség az egyébként normális öcsémtől éppen elég volt. Az ilyeneket inkább Xavből néztem ki, de persze attól, hogy ő nem volt itt, valakinek muszáj volt alakítania.
- Semmit, ez csak a tette következménye. Anyáék ide jönnek. Mindannyian – hadarta egy a bátyám egy szuszra.
- Te most szórakozol, ugye? – kérdeztem, közben igyekeztem arra is ügyelni, hogy a kezemben tartott poharat ne gyűrjem össze kávéstól. – Mindenki?! Anya, apa, Zed, Yves, Xav és a lányok is?! Minek?!
- Anya zűrt látott, apa pedig veszélyt érzett, ezért úgy döntöttek, az egész családnak segítenie kell. Tudod, milyenek, ha a lélektársainkról van szó…
- Várj! Tudják, hogy Sunshine mit csinál?
- Nem, de…
- És abba azért nem avattátok be őket, hogy errefelé a dolgok eléggé életveszélyesek?! – fakadtam ki, de gyorsan le is halkítottam a hangomat, mikor egy idősödő házaspár a hozzám legközelebbi asztalnál gyanakvó pillantásokkal kezdett méregetni.
- Volt valaha olyan alkalom, amikor ez őket megakadályozta valamiben? Nem tudom, mit láthattak vagy éreztek, de anya pár perce hívott, és egyáltalán nem úgy hangzott, mint akit észérvekkel meg lehetne győzni. És ez igaz az testvéreinkre is. Törődj bele.

- Idegesítően nyugodt vagy a helyzethez képest - dőltem neki az egyik üres bárszéknek. – Sunny biztos imádná, ha megtudná, hogy az egész családom csak miatta jön ide. Még én sem mondtam el neki a terveimet, a képünkbe fog röhögni, ha meghallja a Benedict mentőakció hírét.
- Ó, várj csak, míg anya megtudja, hogy félig argentin. Na, onnantól kezdve nem lehet majd őt leállítani. – Ezzel rátapintott a lényegre. – A helyedben sürgősen előkeríteném őt, hogy minél hamarabb túleshessetek ezen az egész procedúrán. Én sem repesek attól, hogy hazaállítasz egy bérgyilkossal, még ha a lélektársad is…
- Trace! – szóltam rá figyelmeztetően.
- De nem tudunk mit tenni. Ha anya és apa elhatároztak valamit, úgyis véghez viszik. Üzenj, ha valahogy sikerült rávenned, hogy eljöjjön, addig Uriellel megpróbálunk a többiek lelkére beszélni, de a pikáns részletek rád maradnak majd.
- Kösz – horkantam fel. – Mikor érkeznek? – Holnap, korán reggel száll majd le a gépük, szóval a helyedben igyekeznék.
Köszönés nélkül nyomtam ki a telefont, majd egy húzásra kiittam a kávémat. Ennyit a nyugodt délelőttömről. Sunny nem az a fajta lány volt, akit csak úgy el lehetett hívni bárhová, ha nem volt hozzá megfelelő indok, tuti kiszúrja, hogy valami nem stimmel. És elég nagy volt rá az esély, hogy amint rájön a családom érkezésére, lelép. Pont ezt a helyzetet akartam elkerülni. Mivel mindenhatónak tartotta a Szövetséget, nem akartam beavatni a lekapcsolós, szöktetős terveimbe, mert úgyse venne komolyan, maximum megint magába zárkózna és csak felszínes beszélgetésekbe menne bele. Nem erre volt szükségem, miután már majdnem elnyertem a bizalmát.

Ahogy felnéztem, a pillantásom találkozott Blondie-éval és Keith-ével. Egyetlen esélyem volt. Két dologban kellett bíznom: hogy a testvéreim tényleg képesek lesznek lebeszélni a szüleinket a hirtelen támadásról, és abban, hogy eközben a lélektársam csapattársai segítőkészek lesznek. Nem tudtam eldönteni, hogy melyiknek nagyobb a valószínűségi faktora, mindkettő ugyanolyan elképzelhetetlennek tűnt.
- A segítségeteket szeretném kérni valamiben – léptem oda hozzájuk, ám alig értem a mondatom végére, Blondie prüszkölve felnevetett.
- Bocs – emelte fel a kezét -, de hirtelen úgy hallottam, mintha azt mondtad volna, segítenünk kéne neked valamiben.
- Azt mondtam – néztem rá hűvösen, nem tetszett a lekezelő hangneme.
- Hű! – füttyentett egyet. – És mégis miben?
- Elkapni Sunshine-t.
Mire észbe kaptam, már maguk után vonszoltak az üresen álló személyzeti helyiségbe, aminek az ajtaját kulcsra zárták, hogy senki illetéktelen ne léphessen be a beszélgetés alatt. Fogalmam sem volt, hogy ez számomra jót jelent, vagy csak azért hoztak egy privát szobába, hogy fennhangon küldjenek el melegebb éghajlatra, mindenesetre – akármilyen bosszantó és lealacsonyító volt is beismernem – csak rájuk számíthattam.
- Elmondanád nekem – ült le a szőkeség az asztalhoz, miközben engem is hellyel kínált -, hogy az agyad melyik részéből pattant ki ez a nyilvánvalóan ostoba ötlet?
- Mikor van a legközelebbi küldetéseket? – hagytam figyelmen kívül a kérdését.
- Majd pont erre a kérdésre fogunk…
- Miért olyan fontos ez? – szakította félbe lélektársát Morgenstern, majd ő is helyet foglalt a párja mellett. Ez meglepett. Nem volt támadó, tényleg kíváncsi volt a kérésem okára.

Mivel nem volt jobb ötletem, felvázoltam nekik a leglényegesebb tudnivalókat, kiemelve azokat az elemeket, amik Sunnyra is vonatkoztak. Muszáj volt a minket összekötő közös pont köré építenem a beszélgetést, így volt a legnagyobb esélyem arra, hogy megnyerjem őket.
- Hát, Shinyval kapcsolatban rátapintottál a lényegre: tényleg nem tetszene neki – dobolt Blondie elgondolkodva az állán, miután megemésztették a hallottakat.
- És abban is igazad van, hogy néhány dologban túlbecsüli a Szövetséget – tette hozzá Keith.
Mielőtt még folytathatták volna a gondolatmenetük továbbfűzését, valaki irdatlan erővel kezdte verni a helyiség ajtaját, miközben érthetetlen sebességgel hadart valamit, ráadásul a szavak felét nem is angolul mondta. De mintha a velem szemben ülő meg sem lepődött volna ezen, McKnight kényelmesen felállt, egy lusta macska mozdulataival sétált az ajtóhoz, s alig fordította el a kulcsot, a nyílászáró szinte azonnal berobbant.
- Szia, Candy – mosolygott le a küszöbön ácsorgó lányra, akinek két parányi ökle még mindig a levegőben volt.
- Hali – jött a cincogás, majd a hanghoz tartozó, apró termetű ázsiai belibegett a szobába, hogy aztán kérdés nélkül üljön le egy üres székre. – Miről maradtam le? – nézett végig rajtunk kíváncsian, arcára zavarba ejtően nyíltan ültek ki az érzelmei, meg sem próbálta elrejteni őket.
Keith gyorsan elmagyarázta neki a helyzetet, Candy pedig csendben hallgatta őt. Bár egy mukkot sem szólalt meg, szeme hol rám, hol a csapattársaira villant, körmeivel az asztalon kopogott, lábai végig mozgásban voltak, mintha ültében akart volna elrohanni valahová. Finom ívű, szénfekete szemöldökét többször is összevonta, ezt a mozdulatát mindig meglepett pillantás előzte meg. Még ha próbált is tenni ellene, erről a lányról üvöltött a hiperaktivitás.

- Be akarod mutatni Shinyt a családodnak? – fordult végül felém. Kontrollálhatatlannak tűnő mozgása hirtelen abbamaradt, egy pillanatra olyan aura vette körül, mintha egy maffiafőnökkel ültem volna egy asztalnál, aki a család fontosságát hangsúlyozza.
- Elkerülhetetlen, és szeretném, ha gyorsan túl lenne rajta. De tudom, hogy önszántából nem jönne el.
- Visszavághatnál azzal, hogy téged is elrángatott Montrose-ékhoz, bár kötve hiszem, hogy ezen meghatódna – jegyezte meg Blondie. – Ezért kérted a segítségünket. Mert az egyetlen lehetőséged, hogy te mondd meg, mi legyen, az az, ha te nyered a kis játékotok következő menetét, igaz?
- Igen – válaszoltam.
Ahogy egymásra néztek, szinte éreztem a telepatikus beszélgetésük hullámát a levegőben, mégsem szóltam közbe, Candy arca amúgy is elég sok mindent elárult. Egyébként is egy baromnak éreztem magam, amiért az FBI-nak tett esküm ellenére az USA leghatalmasabb bűnszervezetének három tagjától kértem segítséget. Már azzal is elég okot adtam a kirúgatásomra és a testvéreim életen át tartó beszólásaira, hogy belezúgtam egy bérgyilkosba – lélektársi viszony ide vagy oda.
- Oké – csendült fel hirtelen az ázsiai lány hangja. – Benne vagyunk – nézett rám szélesen mosolyogva.
- Figyi – hajolt előbbre a szőke -, okés srácnak tűnsz és látszik rajtad, hogy törődsz Shinyval. Gyakorlatilag ez az egyetlen közös vonás négyünkben: szeretjük őt. Ezért, csakis emiatt vagyunk hajlandóak kockáztatni és a kezedre játszani.
- Holnap hajnalban lesz a következő akciónk – vette át a szót Keith. – Kezeskedünk róla, hogy értesülni fogsz a helyszínről, pontos időpontot pedig nem tudunk mondani, valamikor kettő és öt óra között esedékes. De mindenképpen egyedül gyere. Én fogok őrt állni, és ha azt látom, hogy segítséged van, felejtsd el, hogy bármi közünk is volt egymáshoz, világos?
- Teljesen – bólintottam. Bár megpróbált fenyegetőnek tűnni, nem vettem magamra és nem is hatott meg különösebben a próbálkozása, ellenben az ajánlat korrektnek tűnt.

- Shinyt egy módon lehet a legkönnyebben elkapni – folytatta Blondie. – Kerülj elé.
- Hogy mi? – szaladt ki a számon akaratlanul is.
- Mániákusan védi a hátát, mióta néhány évvel ezelőtt több alkalommal is betalálta néhány golyó meg pár szúró- és vágófegyver. Emiatt egy hirtelen támadás az orra előtt könnyen elkerülheti a figyelmét – kaptam meg a magyarázatot.
Logikus. Azon a reggelen, mikor a világítótoronynál reggeliztünk, elég alaposan megnézhettem magamnak, hála a bikini felsőjének. Már akkor is feltűnt, hogy kreol bőrét halvány ezüstben csillogó hegek tarkították, a hátát keresztben szelte át egy hosszú vágás, ami a jobb vállától indult és a bal csípőcsontjáig ért. De nem akartam tudomást venni arról, hol is szerezhette őket, vagy, hogy mennyit szenvedhetett miattuk.
És mikor a tükörteremben elkaptam, akkor is szinte belém futott, végig a háta mögé figyelt, míg elöl teljesen védtelen volt. Akkor nem tulajdonítottam mindennek nagy jelentőséget, de most a két pillanat összefonódott és értelmet nyert.
- Azért készülj fel, hogy nem fogja könnyen megadni magát, ha rájön, hogy ismered a gyenge pontját, csak még jobban küzd majd, hogy azt a kört is ő nyerhesse – figyelmeztetett Morgenstern.
- Arra már van tervem, de köszönöm – pillantottam le az asztalon nyugvó kezeimre. Sunny tuti ki fog csinálni, ha alkalmazom rajta a képességemmel járó különleges technikát, de csak akkor tudom elvinni őt az apartmanba, ha egy időre kivonom a forgalomból.
- Ha valami gáz lenne, vagy sürgősen be kell mennie a Szövetséghez, szólni fogunk.
- Hogyan? – néztem fel a velem szemben ülő társaságra, mire Blondie ördögien rám vigyorgott.
- Egyszer már bejutottam a fejedbe, nem hinném, hogy másodjára is probléma lenne – rebegtette meg a szempilláit ártatlanul, mire önkéntelenül is felhúztam egy extra védelmet az elmém köré. Nem kerülte el a figyelmét, mert még szélesebben mosolygott.
- Csak engedd majd be, oké? – sóhajtotta Keith fáradtan, közben lélektársa kezére tette az övét. – Hamarabb szabadulsz, hidd el. Ha küzdesz ellene, még megbuherál valami az agyadban, és biztos vagyok benne, hogy nem szeretnéd látni annak a következményeit.

- Majd észben tartom – feleltem szárazon. – És köszönöm. Tényleg. Számomra is hihetetlen ezt mondani, de hálás vagyok a segítségetekért – emelkedtem fel az asztaltól.
- Ó, a törvény hű őrének bármit, hiszen állampolgári kötelességünk, nem? – A szőkeség megjegyzését elengedtem a fülem mellett, nem adtam meg magamnak azt az örömöt, hogy visszaszóljak neki. Szinte biztos voltam benne, hogy mindenre van valami válasza, így inkább azt az utat választottam, amin „hamarabb szabadulhattam” tőle. Szóval befogtam.
- Hé, amerikai James Bond! – szólt utánam Candy, míg Morgenstern kinyitotta nekem az ajtót. – Ne hozz ránk szégyent, ha már segítettünk neked – szökdécselt közelebb hozzám. – Kapd el Sunshine-t!